NS: Tóth Bálint kifakadt; A taktikai tábla titka; Hamilton trükközött - kedd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.31. 23:40
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.
„Kikérem magamnak” – mondja Tóth Bálint, a Pápa edzője alibiző játékosaira utalva. A szakember meglehetősen ingerülten nyilatkozott lapunknak a fiatalabb futballisták hozzáállásáról, az edzésmunkáról, a tehetségek hiányáról, a közömbösségről és a kiesőzónához egyre közelebb kerülő csapata esélyeiről. Szókimondó interjú a keddi Nemzeti Sportban

Kondás Elemér óvatos duhaj, egyelőre nem beszél a bajnoki címről

Nem mond le az európai kupaszereplésről az Újpest – de miben bíznak a lila-fehérek?

Nem elég beszélni róla, meg is kell mutatni: a taktikai tábla titka

Csúcsmeccsekkel kezdődik a Bajnokok Ligája negyeddöntője

Galanisz Nikandrosz, a bajnok és kupagyőztes dunaújvárosi hokicsapat kapitánya lenyeli a békát: a tavalyinál jobban viseli, hogy ismét kimaradt a válogatott keretből

Amit szabadedzésen korábban már megcsinált Lewis Hamilton, a Malajziai Nagydíjon is bedobta – neki lett igaza

Bőven harminc felett
járó olimpiai bajnokok, akik még a visszavonulás gondolatával sem foglalkoznak

Kopott Lada, őrült élmény és álom a Formula–1-ről – interjú a Hungaroringen tesztelő Vitalij Petrovval

Ez és még számos érdekesség a Nemzeti Sport keddi számában
Legfrissebb hírek

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
11 órája

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Robbie Keane: Készen állunk a csatára; Ádám Martin: Remélem, lesz még néhány jó évem az élvonalban

E-újság
2026.01.28. 23:59

Szoboszlaiék Slotért is játszanak; bravúrpont a férfi kézilabda Eb-n

E-újság
2026.01.27. 23:52

Varga Zsolt: Nagyon értékes ez az érem; Vitális Milán: Elsők vagyunk, de ezt a pozíciót meg is kell tartani

E-újság
2026.01.26. 23:35
Ezek is érdekelhetik