Puskás Akadémia: végleges a stadionavató torna mezőnye

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.07. 15:16
Véglegessé vált a Puskás Akadémia hagyományos U17-es húsvéti tornája, a Puskás-Suzuki-kupa 2014-es kiírásának mezőnye – derül ki a felcsúti klub hivatalos honlapjáról.

Az április 18-21. között sorra kerülő tornán a házigazda Puskás Akadémia U17-es csapata mellett szokás szerint részt vesz a spanyol Real Madrid, a görög Panathinaikosz és a Budapest Honvéd korosztályos csapata.Puskás Akadémia U17-es csapata mellett szokás szerint részt vesz a spanyol Real Madrid, a görög Panathinaikosz és a Budapest Honvéd korosztályos csapata.

Megerősített kerettel érkezik a tavaly hatodikként végző ausztrál küldöttség, a Melbourne Football Institute, amely ezúttal lényegében Victoria állam korosztályos válogatottjaként szerepel majd.

A Hagi Akadémia a PSK idején fontos bajnoki rájátszás-mérkőzéseket vív, így helyette a világ egyik legjobb utánpótlás-nevelő műhelyeként ismert Dinamo Zagreb lesz a mezőny hatodik tagja.

Az idei, sorrendben hetedik torna különlegessége, hogy az április 21-i döntő az új felcsúti centerpálya, a Pancho Aréna hivatalos nyitó meccse lesz.

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Szolnoki Roland: Örülök, hogy visszatért a Honvéd az NB I-be

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 14:02

Az MTK és a Ferencváros is győzött a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 19:57

Akit nem csak a fiatalszabály tart a gólvonal előtt

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 11:35

Puskás Akadémia: távozott a válogatott csatár

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 08:33