Ligakupa: Kondás Elemér szerint a továbbjutás már eldőlt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.22. 20:41
A DVSC-Teva hazai pályán 5–1-es vereséget szenvedett a Videotontól a labdarúgó Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén, nem csoda, hogy a debrecenieket irányító Kondás Elemér már nem nagyon hisz a továbbjutásukban.

„Úgy néz ki, ez eldőlt. Rögtön az elején tíz perc alatt két gólt ajándékoztunk az ellenfelünknek, aztán még egyet a tizenegyessel – nyilatkozta Kondás Elemér a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek. – Van néhány játékosunk, akik sérülés után tértek vissza, és ma lehetőséget adtunk nekik, nyilván játszaniuk kell, hogy újra formába lendüljenek. Voltak jó teljesítmények, de olyanok is akadtak, akik sajnos kevesebbet tudtak nyújtani.”Kondás Elemér a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek. – Van néhány játékosunk, akik sérülés után tértek vissza, és ma lehetőséget adtunk nekik, nyilván játszaniuk kell, hogy újra formába lendüljenek. Voltak jó teljesítmények, de olyanok is akadtak, akik sajnos kevesebbet tudtak nyújtani.”

A Videoton vezetőedzője, José Gomes még nem könyvelte el a továbbjutásukat.

„Ezt a győzelmet a játékosok és a szurkolók is megérdemelték. Ugyanakkor még csak a párharc félidejében vagyunk, lesz egy visszavágó még a Sóstóiban” – mondta a portugál szakember.

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
55 perce

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
3 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
10 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
14 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10