Videoton: „Szeretnénk folytatni ezt a sorozatot”

Vágólapra másolva!
2014.04.28. 17:36
Juhász Roland, a Videoton labdarúgója a tetemes előny birtokában sem gondol még a Ligakupa döntőjére, előbb szeretne egy „építkezésre alkalmas" elődöntő-visszavágót a DVSC ellen.

„Mindenképp szeretnénk folytatni ezt a sorozatot, amiben vagyunk, úgyhogy ennek megfelelően készülünk a Debrecen elleni visszavágóra – idézi a vidi.hu a válogatott védőt. – Jelentős előnyünk van, ez vitathatatlan, ráadásul a bajnokság rendkívül kiélezett, így talán nem a legerősebb csapatával lép pályára a Loki. Nálunk is elképzelhető, hogy lesznek változások a keretben, de mindenki szeretné megmutatni, hogy lehet rá számítani, éppen ezért jó meccset várok, amelyből lehet építkezni a továbbiakra. Egyelőre nem foglalkozunk azzal, hogy a döntőbe juthatunk, egyrészt ahhoz még tovább kell lépnünk kedden, másrészt, ha így is alakul, addig még fontos bajnoki mérkőzéseink is lesznek."vidi.hu a válogatott védőt. – Jelentős előnyünk van, ez vitathatatlan, ráadásul a bajnokság rendkívül kiélezett, így talán nem a legerősebb csapatával lép pályára a Loki. Nálunk is elképzelhető, hogy lesznek változások a keretben, de mindenki szeretné megmutatni, hogy lehet rá számítani, éppen ezért jó meccset várok, amelyből lehet építkezni a továbbiakra. Egyelőre nem foglalkozunk azzal, hogy a döntőbe juthatunk, egyrészt ahhoz még tovább kell lépnünk kedden, másrészt, ha így is alakul, addig még fontos bajnoki mérkőzéseink is lesznek."

A Videoton–DVSC elődöntő-visszavágót (az első felvonást 5–1-re nyerték meg a fehérváriak) kedden 17.30-kor kezdik a Sóstói Stadionban, a másik ágon a DVTK–Ferencváros (2–1) mérkőzést szerdán délután játsszák.

Legfrissebb hírek

Hazai pályán is két góllal győzte le a Newcastle-t, a Manchester City bejutott a Ligakupa-döntőbe

Angol labdarúgás
2026.02.04. 22:57

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 23:20

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54
Ezek is érdekelhetik