DVTK: csőstül jön a baj, Futács játéka kérdéses az MK-döntőn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.22. 16:41
A DVTK labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette, elképzelhető, hogy Futács Márkó sérülése miatt nem tud pályára lépni az Újpest elleni kupadöntőben.

„A válogatott edzésén megrúgtak, fájdalmat éreztem a sarkam környékén, de egyértelműen kiderült, nem ez volt a probléma, hanem az, hogy begyulladt az FTC elleni mérkőzésen elszenvedett sérülésem. Estére hatalmasra dagadt a bokám, majd kitisztították a sebet. Ilyen állapotban nem volt értelme annak, hogy Debrecenben maradjak, ezért hazatértem. Most már jobban vagyok, sántítás nélkül tudok járni. Ha egy héttel később lenne a kupadöntő, akkor biztosan vállalni tudnám a játékot, így viszont versenyt futok az idővel. Jelen pillanatban úgy tűnik, nem én állok nyerésre, de bízom a csodában, várjuk meg a vasárnapot!” – idézi a dvtk.eu Futács Márkót.Futács Márkót.

Az már biztos, hogy az MK-döntőben Tomiszlav Szivics vezetőedző nem ülhet a diósgyőriek kispadján, mivel az MLSZ fegyelmi bizottsága fél évre mindennemű sporttevékenységtől eltiltotta a Haladás elleni bajnoki után tett nyilatkozata miatt.

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt: Nem létezik, hogy egy NB I-es játékos hat százszázalékos helyzetből nem tud gólt rúgni

Labdarúgó NB I
34 perce

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
12 órája

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
12 órája

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
13 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
15 órája

Először nyert tétmeccset a ZTE – 13–0-s siker a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
17 órája

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
18 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
22 órája
Ezek is érdekelhetik