DVTK: Szivics nem jelenti fel a Videoton edzőit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.17. 08:58
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr labdarúgócsapatának vezetőedzője, Tomiszlav Szivics nem tesz feljelentés a keddi Ligakupa-döntőt követő öltözőfolyosói inzultálások miatt.

Garancsi István, a Videoton tulajdonosa a Diósgyőrrel szemben elbukott Ligakupa-döntő után a klub honlapján beszélt Tomiszlav Szivics viselkedéséről. A finálé után nemcsak az ünnepléstől volt zajos az öltöző és a folyosó, hanem az edzők verbális csatájától is. Az esettel kapcsolatban most a DVTK vezetőedzője is megszólalt.

„Ennek az esetnek bizonyára lesz folytatása, vannak tények és voltak, akik láttak mindent – idézi Tomiszlav Szivicset a boon.hu. – És majd nyilatkozni fogunk, ha eljön az ideje. Az biztos, hogy senkit nem fejeltem le, és sokkal kevesebbet foglalkoztam a bírókkal, mint annak a csapatnak a vezetőedzője, aki ezt a nyilatkozatot tette. Az öltözőfolyosón történtekről annyit, hogy az MLSZ-ellenőr rendőrrel jött utánam, hogy fel akarom-e jelenteni a két spanyol edzőt, mondtam, hogy nem, mert nem akarok ezzel foglalkozni. De ettől többet ehhez a témához most nem szeretnék hozzátenni.”

Az Észak-Magyarország napilap értesülései szerint a meccs utáni történések az MLSZ fegyelmi bizottságának jövő hét keddi ülésén kerülhetnének napirendre. Tomiszlav Szivicsnek azonban erre az időpontra más ügy miatt is idézése van a fegyelmi bizottságtól, de azon nem lesz jelen, mert jogi képviselője útján meghallgatásának halasztását kérte (a Haladás elleni meccs után tett nyilatkozatról van szó). Ezért nagy valószínűséggel május 27-én, kedden kell mindkét ügyben az MLSZ elé állnia, addigra pedig a DVTK és Szivics túl lesz a Magyar Kupa-döntőjén…

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:45

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
Tegnap, 7:54

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

A Chelsea vár Szoboszlaiékra a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:47