A Pécs pecsételte meg a kaposváriak sorsát

2014.05.03. 15:59
null
A Pécs két gólt és azzal három pontot szerzett Kaposváron (Fotó: Meder István)
A labdarúgó NB I 27. fordulójában a sereghajtó Kaposvári Rákóczi a hetedik Pécsi MFC-t fogadta. Az első félidőben is fölényben játszó vendégek a 62. percben szereztek vezetést Kővári Róbert góljával, majd a 75. percben a játékvezető Bank Istvánt kiállította a hazaiaktól, s ezt követően Mohl Dávid büntetőből növelte az előnyt. A kaposváriaknak már csak matematikai esélyük maradt a bennmaradásra.

 

A házigazdák a matematikai kiesés ellen küzdöttek a pécsiek ellen, hiszen a Paks pénteki sikerével már kilenc pontra kerültek a bennmaradást jelentő tizennegyedik helytől, s egy újabb vereséget – de még döntetlent követően is – már csak a hátralévő három forduló százszázalékos teljesítésével, illetve a paksiak nullázásával tudták (volna) kiharcolni a következő idénybeli NB I-es tagságot.

Ehhez képest a harmadik percben Wittrédi Dávid bombája után Antal Botond kapus óriási bravúrjára volt szükség, ahhoz, hogy ne a vendégek vezessenek. Ezt követően ugyan a kaposvári Andrei Florean előtt is adódott két lövési lehetőség, de ezt leszámítva gyakorlatilag a pécsiek uralták a meccset.

Főleg a félidő hajrájában, amikor előbb Pölöskey Péter fejelt óriási ziccerben a kapu fölé, majd Kővári Róbert lőtt nagy helyzetben mellé, Szatmári Lóránd 17 méteres lövésénél pedig megint Antal bravúrjára volt szükség, hogy maradjon a gól nélküli állás a félidőre.

Ami nem ment az első játékrészben, az összejött a másodikban: először ugyan Mohl Dávid lövését még védeni tudta Antal, a 62. percben azonban már ő is tehetetlen volt. Ekkor Kővári kapott remek kiugratást, betört a 16-oson belülre, s 14 méterről, ballal a kapu bal alsó sarkába lőtt (0–1).

A várt egyenlítési rohamok helyett megint a pécsiek jöttek előre, s a 75. percben gyakorlatilag el is döntötték a találkozót: Márkvárt Dávid ugrott ki, lerázta Bank Istvánt is, aki a 16-oson belül ellökte őt. A játékvezető kiállította a védőt, a büntetőt pedig Mohl értékesítette (0–2).

Ezzel gyakorlatilag eldőlt a meccs és megpecsételődött a kaposváriak sorsa is. A hátralévő időben a pécsiek szinte csak hátul passzolgattak, esélyt sem adva a Rákóczinak a szépítésre.

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ

Kaposvári Rákóczi–Pécsi MFC 0–2 (Kővári 62., Mohl 76. – 11-esből)


AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 26 15 8 3 57–29 +28 53
2. Győri ETO 27 15 8 4 44–30 +14 53
3. Videoton FC 27 14 6 7 48–29 +19 48
4. Ferencváros 27 14 6 7 42–32 +10 48
5. Haladás 26 12 8 6 35–27 +8 44
6. Diósgyőri VTK 26 11 9 6 39–34 +5 42
7. Pécsi MFC 27 11 8 8 38–33 +5 41
8. Budapest Honvéd 27 9 6 12 33–33 0 33
9. Kecskeméti TE 27 8 9 10 33–43 –10 33
10. MTK Budapest 27 8 7 12 36–35 +1 31
11. Lombard Pápa FC 26 8 6 12 29–39 –10 30
12. Újpest FC 27 7 8 12 38–45 –7 29
13. Puskás Akadémia FC 27 7 7 13 33–47 –14 28
14. MVM Paks 27 6 10 11 34–40 –6 28
15. Mezőkövesd 27 6 5 16 25–44 –19 23
16. Kaposvári Rákóczi 27 4 7 16 21–45 –24 19

LABDARÚGÓ NB I, 27. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezetők
Május 2., péntek
19.00
MVM-Paks–KTE-Phoenix Mecano 2–0
Farkas Ádám
Május 3., szombat
14.00
Budapest Honvéd–Videoton FC 0–1Solymosi Péter
16.00Kaposvári Rákóczi–Pécsi MFC 0–2 Iványi Zoltán
16.00
Újpest FC–MTK Budapest 0–4 Andó-Szabó Sándor
18.00Mezőkövesd–Ferencváros 0–1Szabó Zsolt
20.00Puskás Akadémia FC–Győri ETO FC 0–1Németh Ádám
Május 4., vasárnap
16.30Diósgyőri VTK–Szombathelyi Haladás (M1)Erdős József
18.30
Lombard Pápa–Debreceni VSC-Teva (Sport2) Kassai Viktor
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek

Már az első percben vezetést szereztek a londoniak: Arsenal–Manchester City 1–0

Angol labdarúgás
37 perce

Szegeden is nyert az újonc Gyirmót

Labdarúgó NB II
20 órája

Három pontot ért az idény első kövesdi gólja

Labdarúgó NB II
21 órája

Potya gól után döntetlenre kapaszkodott vissza a DVTK

Labdarúgó NB II
21 órája

Kazincbarcikán zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el a Kozármisleny, lemondott a vezetőedzője

Labdarúgó NB II
21 órája

Az újonc otthonában nyert, továbbra is éllovas a Soroksár

Labdarúgó NB II
21 órája

Az utolsó percben gyűrte le a KTE a Videotont

Labdarúgó NB II
21 órája

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 19:28