Ligakupa: „Ilyen kerettel és háttérrel semmit sem nyerni…”

Vágólapra másolva!
2014.05.13. 21:23
null
Remek hangulatú találkozón nyert Ligakupát a DVTK, amely erősen kihatott az érzelmekre (Fotó: Grnák László)
Feszült hangulatban ért véget a labdarúgó Ligakupa döntője, amelyben a hazai pályán játszó Diósgyőr 2–1-re legyőzte a Videotont. Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője a mérkőzés után kicsit odaszúrt ellenfelüknek, a folyosón pedig összeszólalkozott fehérvári edzőkollégájával.

„Megértem, hogy egy kicsit idegesek – célzott a fehérváriakra a Sport TV-nek nyilatkozó Tomiszlav Szivics. – Ilyen kerettel, ilyen háttérrel semmit sem nyerni nem olyan szép dolog. A saját csapatomnak viszont gratulálok, bebizonyítottuk, hogy jó munka folyik nálunk, hoztunk egy trófeát Miskolcra. Nagyon büszke vagyok, és köszönetet szeretnék mondani fantasztikus közönségünknek.”

„A játékosaim azért voltak feszültek a végén, mert a Diósgyőr húzta az időt, a játékvezetők pedig ezt hagyták, illetve az ellenfél edzője sem viselkedett sportszerűen – reagált José Gomes, a Videoton vezetőedzője arra a felvetésre, hogy a fehérváriak kissé nehezen viselték a vereséget. – Ami a meccset illeti, egyéni hibáinkból két gólt szerzett a Diósgyőr, mi viszont sok nagy helyzetünkből csak egyet használtunk ki. Ilyen a futball.”

Juhász bírózott, Sándor a diósgyőri szurkolókat dicsérte. Szivics hősként tekint a játékosaira. Elek nem partiarc (az NSO Tv interjúi)


Legfrissebb hírek

Hazai pályán is két góllal győzte le a Newcastle-t, a Manchester City bejutott a Ligakupa-döntőbe

Angol labdarúgás
2026.02.04. 22:57

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 23:20

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 17:59

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07
Ezek is érdekelhetik