Újpest: cáfol a klub - Vignjevics akkor is maradhat, ha nincs El-indulás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.29. 07:58
A Magyar Kupa-győztes Újpest FC labdarúgócsapata hivatalos Facebook-oldalán helyesbítette a Sport Tv által kiadott sajtóközleményt – a klub tudatta, Nebojsa Vignjevics akkor is maradhat a klubnál, ha az UEFA nem bólint rá a lila-fehérek európai kupaszereplésére, a tréner maradásának feltétele azonban a játékoskeret megerősítése.

Az Újpest késő este kiadott közleményében a következő mondatot kifogásolta: „Nebojsa Vignjevics, a csapat edzője azt mondta, csak akkor maradna a klubnál, ha kilépnek az európai kupaporondra.”„Nebojsa Vignjevics, a csapat edzője azt mondta, csak akkor maradna a klubnál, ha kilépnek az európai kupaporondra.”

A valóságban a következő párbeszéd hangzott el a témával kapcsolatban Fazekas Erzsébet és dr. Gyarmati Eszter között:

– Vignjevics mester azt mondta, hogyha a keret nem kerül megerősítésre, akkor ő nem szeretné folytatni a munkát, ellenkező esetben pedig szeretne a további sikerek mellett itt maradni a klubnál.
– Bízom benne, hogy olyan lesz a helyzet, hogy szeretne majd maradni.

Egyelőre még az Újpest képviselői sem tudják, mikor dönt az UEFA az ügyükben – a lila-fehérek az európai szövetség szabályai szerint nem kaphatnának a kontinentális kupainduláshoz szükséges licencet, ám méltányossági kérelemmel fordultak a szervezethez.

„Az UEFA szabályzatai általában úgy fogalmaznak, hogy in due time (kellő időben – a szerk.), ez minden bizonnyal még a sorsolás előtt bekövetkezik” – mondta Gyarmati Eszter.

Legfrissebb hírek

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Európa-liga: a Ferencvárosra a holland Twente várhat a 2. fordulóban

Európa-liga
2026.06.17. 13:12

Megvannak az ETO, a Fradi, a Debrecen és a Paks lehetséges 2. fordulós ellenfelei

Labdarúgó NB I
2026.06.17. 09:03

A Vojvodina edzője bevonzotta a Ferencvárost

Európa-liga
2026.06.16. 18:55

Európa-liga: örül a Fradinak a Vojvodina magyar légiósa

Európa-liga
2026.06.16. 18:22

Szűcs Kornél csapatával csap össze a Ferencváros az El-selejtezőben

Európa-liga
2026.06.16. 17:11

BL, El: megvannak az ETO FC és az FTC lehetséges ellenfelei

Bajnokok Ligája
2026.06.16. 08:43
Ezek is érdekelhetik