DVTK: „Bevallom őszintén, fáradt vagyok”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.27. 10:38
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK nyári szerzeménye, Németh Milán a klubja hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában a Mattersburg elleni felkészülési mérkőzésről, valamint a bükfürdői edzőtáborról is szót ejtett.

Ahogy arról kedden beszámoltunk, az Európa-liga selejtezőjére Bükfürdőn készülő Diósgyőr előkészületi találkozón 2–0-s győzelmet aratott az osztrák másodosztályú Mattersburg ellen. A Pápáról szerződtetett Németh Milán nem volt maradéktalanul elégedett a saját és csapata teljesítményével, de úgy véli, megérdemelten nyertek.Ahogy arról kedden beszámoltunk, az Európa-liga selejtezőjére Bükfürdőn készülő Diósgyőr előkészületi találkozón 2–0-s győzelmet aratott az osztrák másodosztályú Mattersburg ellen. A Pápáról szerződtetett Németh Milán nem volt maradéktalanul elégedett a saját és csapata teljesítményével, de úgy véli, megérdemelten nyertek.

„Az első napokban rengeteg labdás edzésen vettünk részt, ami nagyon tetszik. Az edzőtábor első napjaiban főleg az erőnlétre mentünk rá, nagyon jók az edzések, bevallom őszintén, fáradt is vagyok. A mérkőzés délelőttjét is a konditeremben töltöttük, mégis jó volt játszani, mert segítettek a társak, ha hibáztam, akkor ott voltak mögöttem. Maga a mérkőzés belülről nem tűnt rossznak, talán nem hangzik nagyképűnek, ha azt mondom, hogy magabiztosan győztünk, én pedig elsőre egy jó átlagos teljesítményt nyújtottam” – értékelt a dvtk.eu-nak a 26 éves védő.

„Nekem az az erősségem, hogy a védekezés mellett a támadásokat is segítem, az elmúlt fél évben már nemcsak beadásokkal, hanem lövésekkel is. Ehhez jó erőben kell lenni, amivel az itteni munkát látva biztosan nem lesz gond” – tette hozzá a DVTK játékosa.

Legfrissebb hírek

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34

Feczkó Tamás erőddé változtatná a DVTK-stadiont

Labdarúgó NB II
2026.09.09. 06:33

Feczkó Tamás lett a DVTK vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 13:37

DVTK: Feczkó Tamás valóban ott volt a meccsen – ma be is jelenthetik az érkezését

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 07:44

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23