FTC: Lauthon látszik, hogy remek képességű játékos - Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.22. 18:34
Mint arról már beszámoltunk, az Európa-liga selejtezőjére készülő Ferencváros tizenhat gólos győzelmet első nyári felkészülési mérkőzésén a Békés megye legutóbbi bajnoka, a Szabadkígyós ellen. A mérkőzést követően Thomas Doll, az FTC vezetőedzője a zöld-fehérek hivatalos honlapjának adott értékelésében méltatta az új szerzeményeket, a találkozót pedig hasznosnak vélte.

„Fontos mérkőzést játszottunk, hiszen mindegyik új igazolásunk pályára lépett – mondta a fradi.hu-nak Doll. – Amikor több futballista is érkezik a csapathoz, akkor meg kell szokni, hogy az új társ az egyes szituációkban merre és miként mozog. Az is lényeges volt továbbá, hogy 23 játékos is szerepelhetett, és mivel szinte folyamatosan nálunk volt a labda, minden futballistám tevékeny részese volt a találkozónak. Bár a nemrégiben szerződtetett labdarúgók kissé fáradtak még, mindegyikük pozitív képet mutatott.fradi.hu-nak Doll. – Amikor több futballista is érkezik a csapathoz, akkor meg kell szokni, hogy az új társ az egyes szituációkban merre és miként mozog. Az is lényeges volt továbbá, hogy 23 játékos is szerepelhetett, és mivel szinte folyamatosan nálunk volt a labda, minden futballistám tevékeny részese volt a találkozónak. Bár a nemrégiben szerződtetett labdarúgók kissé fáradtak még, mindegyikük pozitív képet mutatott.

Lauth mozgásán és góljain is látszik, hogy remek képességű játékosról van szó. Kukuruzovic technikás és hasznos középpályás, Nagy Dániel és Havojic is folyamatosan jól, támadóan mozgott, Bosnjak pedig hozta, amit vártunk tőle: teljesen bejátszotta a pálya szélét. Nalepán látszik, hogy kőkemény futballista, és örülök, hogy fiatal játékosaink közül is többen eredményesek voltak. Mindent összevetve, valóban hasznos találkozó volt.”

Legfrissebb hírek

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
15 órája

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2026.09.24. 06:27

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
2026.09.04. 21:46

Saját szurkolója rúgta fel a Juventus játékosát, sérülés lett a vége – videó

Olasz labdarúgás
2026.08.20. 08:45

Felkészülés: a Bayern München legyőzte a Heidenheimet, de újra aggódhat Musialáért

Német labdarúgás
2026.08.18. 20:00

Női kosárválogatott: Varga Alíz és Dombai Réka is lemarad a vb-ről

Kosárlabda
2026.08.18. 14:31

Mac Allister visszatért, magyarjai nélkül ikszelt a Comóval a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.08.16. 14:52

Felkészülés: megnyerte a Telekom-kupát a Bayern, óriási pofonba szaladt bele a Frankfurt

Minden más foci
2026.08.15. 17:58