FTC: lengyel U-válogatott belső védő érkezett a Wislától

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.07. 20:56
null
A fiatal lengyel Michal Nalepa a Fradi új szerzeménye (Fotó: <a href="http://www.fradi.hu/hu/labdarugas/nb-i/hirek/michal-nalepa-alairt/20140607/c/7250" target="_blank">fradi.hu</a>)
Fiatal lengyel védőt szerződtetett a Ferencváros NB I-es labdarúgócsapata.

A Fradi szerződtette a 21 éves, utánpótlás-válogatott középső védőt, Michal Nalepát.

A 189 cm magas futballista a 13-szoros lengyel bajnok Wisla Krakówtól érkezett az Üllői útra.

A fradi.hu bemutatójából kiderül, hogy a remek fizikai adottságú Nalepa 2007-ben került a Wisla Kraków utánpótlásába, amelynél 17 esztendősen megkapta első profi szerződését.

Nalepa az első szezonjában mintegy 30 mérkőzésen viselhette a Wisla mezét az ifjúsági ligában. A krakkói csapat ezt követően két idényben is kölcsönadta őt. A fiatal labdarúgó előbb a Ruch Radzionkówhoz, majd a Niecieczához került, mindkét együttesben alapemberként számítottak rá.

2013-ban ismét visszakerült nevelőegyesületéhez, és a lengyel élvonalban is bizonyította, hogy rendkívül tehetséges futballista: a mögöttünk hagyott idényben 16 bajnoki és két kupamérkőzésen lépett pályára a Wislában. A krakkói gárdával a lengyel bajnokság ötödik helyén végzett.

A védő az U16-os korosztálytól kezdve tagja volt a lengyel utánpótlás-válogatottaknak, tehát az U17-es, az U18-as, az U19-es és az U20-as nemzeti csapatnak egyaránt alapembere volt, az U17-es és az U19-es válogatottnál a csapatkapitányi karszalagot is viselte.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Batik Bence (MTK – kölcsönből vissza?), Bosnjak Predrag (Haladás), Nagy Dániel (Osnabrück – Németország), Michal Nalepa (lengyel, Wisla Kraków – Lengyelország), Tomislav Havojic (horvát, NK Istra 1961 Pula – Horvátország), Orosz Márk (Lombard Pápa – kölcsönből vissza?)
Távozott/távozhat: Ulysse Diallo (mali, ?), Józsi György (?), Julian Jenner (holland, ?), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, DVSC), Laczkó Zsolt (?), Mark Otten (holland, ?), Jack Tuijp (holland ?), Arsenio Valpoort (holland, ?)
Kiszemeltek: Futács Márkó (Leicester City – Anglia, legutóbb DVTK), Tarmo Kink (észt, Kaposvár), Radó András (Haladás), Vadász Viktor (DVTK)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
Tegnap, 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51