NB I: megvan a Fradi harmadik nyári igazolása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.05. 14:26
null
Bosnjak (balra) a Fradi harmadik nyári szerzeménye (Fotó: <a href="http://www.fradi.hu/hu/labdarugas/nb-i/hirek/valogatott-igazolas/20140605/c/7233">fradi.hu</a>)
A Ferencváros labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést kötött a Haladástól érkező 28 éves védővel, Bosnjak Predraggal.

Korábban már hírt adtunk róla, hogy Bosnjakot szeretné megszerezni a Fradi, de a védő iránt külföldről is volt érdeklődés. Az FTC egy másik Haladás-játékost, Radó Andrást is szívesen látna a soraiban. „Bosnjak is olyan futballista, aki karakterében, valamint játékstílusában is tökéletesen beleillik a Thomas Doll vezette szakmai stáb rendszerébe” – írja a fradi.hu.

A Fradi kivásárolta élő szerződéséből a játékost, a vételár nem publikus. A vaol.hu szerint Bosnjak három évre írt alá.

Az albánok ellen a magyar válogatottban is bemutatkozó Bosnjak a Fradi harmadik nyári igazolása, a népligetek korábban szerződtették Nagy Dánielt és a horvát Tomislav Hajovicot.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Batik Bence (MTK – kölcsönből vissza?), Bosnjak Predrag (Haladás), Nagy Dániel (Osnabrück – Németország), Tomislav Havojic (horvát, NK Istra 1961 Pula – Horvátország), Orosz Márk (Lombard Pápa – kölcsönből vissza?)
Távozott/távozhat: Ulysse Diallo (mali, ?), Józsi György (?), Julian Jenner (holland, ?), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, DVSC), Laczkó Zsolt (?), Mark Otten (holland, ?), Jack Tuijp (holland ?), Arsenio Valpoort (holland, ?),
Kiszemeltek: Futács Márkó (Leicester City – Anglia, legutóbb DVTK), Tarmo Kink (észt, Kaposvár), Radó András (Haladás), Vadász Viktor (DVTK)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
15 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43