FTC: 29 éves kapust szerződtettek Soroksárról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.11. 18:10
null
Tarczy Pál szerződtetését hivatalos honlapján jelentette be az FTC (Fotó: fradi.hu)
A labdarúgó NB I-es Ferencváros szerződtette a Soroksár 29 éves kapusát, Tarczy Pált.

 

Tarczy már másfél hete a Fradi edzéseit látogatja, és a jövőben a keret teljes értékű tagjaként teheti mindezt. Tarczy Pál Szombathelyen nevelkedett, majd Celldömölk, Ózd, Hévíz, Pápa, az Integrál-DAC és a BKV Előre érintésével a Szolnoki MÁV színeiben mutatkozott be az NB I-ben 2010-ben.

Fél év elteltével Szigetszentmiklósra távozott, majd a Gyirmót és a Veszprém kapuját védte. 2013-ban került a IX. kerületiek testvércsapatához, a Soroksárhoz, amelyben az elmúlt szezonban huszonnyolc mérkőzésen állt a gólvonalon az NB III-ban. A Soroksárral feljutást ünnepelhetett.

„Természetesen nagyon örülök, hogy a Fradiban folytathatom a karrieremet – mondta Tarczy a fradi.hu-nak. – Több NB I-es és NB II-es klubnál is szerepeltem, és eddigi pályafutásom során mindig első számú kapus lehettem. Persze tudom, hogy rettentő nehéz lesz elérnem ezt itt. Annyit viszont ígérhetek, hogy mindent megteszek azért, hogy segítsem az együttest. Rajtam semmi sem fog múlni.”

Tarczynak Dibusz Dénessel, Jova Leventével, Kurucz Péterrel, valamint Kunsági Rolanddal kell megküzdenie a csapatba kerülésért.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Batik Bence (MTK – kölcsönből vissza), Bosnjak Predrag (Haladás), Emir Dilaver (osztrák, Austria Wien – Ausztria), Gera Zoltán (szabadon igazolható, legutóbb West Bromwich Albion – Anglia), Tomislav Havojic (horvát, NK Istra 1961 Pula – Horvátország), Stjepan Kukuruzovic (svájci-horvát, FC Zürich – Svájc), Benjamin Lauth (német, 1860 München – Németország),Nagy Dániel (Osnabrück – Németország), Michal Nalepa (lengyel, Wisla Kraków – Lengyelország), Orosz Márk (Lombard Pápa – kölcsönből vissza), Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen, kölcsönbe – Németország), Tarczy Pál (Soroksár)
Távozott/távozhat: Csilus Tamás (Lombard Pápa?), Ulysse Diallo (mali, Arouca – Portugália), Gál Szabolcs (Lombard Pápa?), Józsi György (Vasas?), Julian Jenner (holland, ?), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, DVSC), Laczkó Zsolt (?), Leonardo (brazil, ?), Mark Otten (holland, visszavonul?), Jack Tuijp (holland, ?), Arsenio Valpoort (holland, RKC Waalwijk – Hollandia), Muhamed Besic (bosnyák, ?), Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – német, kölcsönből vissza)
Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
12 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
18 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
19 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
2026.08.13. 20:52

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23