FTC: mezszponzor és új mez is lesz hamarosan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.29. 12:47
A Ferencváros továbbra is tárgyal a mezszponzorokkal, s hamarosan bemutatják az új mezt – közölte Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke a Facebookon.

Az elnök a közösségi oldalon válaszolt aszurkolók kérdéseire és a mezszponzorra vonatkozó kérdésre is. „Az új mezt hamarosan bemutatjuk, a mezszponzor még tárgyalás alatt van” – válaszolta.

A kérdezz-felelek során felvetődött, miért nem lehet telt ház az Újpest elleni öregfiúk-mérkőzésen, amelyre csak azok mehetnek be, akik hétfőig szezonbérletet váltanak.

„Ez egy próbaüzem, kevés emberrel. Ki kell próbálnunk a stadiont működés közben néhány ezer emberrel, ezért valamilyen határt kellett szabni. Egyúttal annak a néhány ezer embernek is megköszönjük a munkáját, aki rekordidő alatt felépítette a stadiont. Gondoltunk arra is, hogy korlátozott számú jegyet adunk el, de elvetettük az ötletet”

„És még egy gondolatot, remélem megenged arról, hogy a »Fradi mi vagyunk«. A Fradi nem önök, nem én, nem a játékos, nem az edző, nem a takarítónő, hanem ennek az elegye. Viszonylag nehezen tudná védeni az álláspontját, amikor Kárpáti Gyurika, Magyar Zoltán vagy Lipcsei Peti elé odaállna, és ezt a mondatot kimondaná. Mert ők nyilván megkérdeznek öntől, hogy »jól van kisbarátom, ti vagytok a Fradi, de akkor mi kik vagyunk...?«”

Kubatov a Muhamed Besicért kapott pénz felhasználásáról is beszélt.

„A játékosért kapott összeg az éves likviditásunkhoz szükséges. Az új csapat építésénél már számoltunk ezzel a pénzzel.”

Legfrissebb hírek

Corbu góljával győzött otthon a Ferencváros, előnyben a Górnik Zabrze elleni El-visszavágó előtt

Európa-liga
2026.08.05. 22:05

Hajnal Tamás: Elton Acolatse elhagyhatja a Ferencvárost

Európa-liga
2026.08.05. 20:27

Hosszabbításban dőlt el: kiesett a női BL-selejtezőből a Ferencváros

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 19:19

„Olyan nyugodt vagyok, mint egy teve” – Kubatov Gábor a Fradiváros körüli vizsgálatról

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 22:01

A Fradi öt éve nem látott pocsék rajt után a Vasas ellen javítana

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 13:30

További jegyeket dobott piacra az FTC a Real Madrid elleni meccsre

Labdarúgó NB I
2026.07.29. 16:08

Ferencváros–Real Madrid: hivatalosan minden jegy elkelt, de 150 ezer forintért lehet még belépőt venni

Labdarúgó NB I
2026.07.29. 14:25

Szalai és Pető is duplázott, a Paks hatgólos meccsen győzte le a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2026.07.26. 21:57