FTC: „Vagy szeretnek vagy utálnak, ez ilyen közeg” - Józsi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.01. 16:16
Amint arról korábban már beszámoltunk, Józsi György mától már nem a Ferencváros labdarúgója. A korábbi csapatkapitány a jövőjéről és a ferencvárosi éveiről nyilatkozott is a Nemzeti Sport Online-nak.

„Egyelőre nincs konkrét megkeresés, de az igaz, hogy Pesten képzelem el a folytatást" – erősítette meg a Nemzeti Sport Online értesülését Józsi György, a Ferencvárostól távozó középpályás.

Információink szerint a játékos iránt érdeklődött a ZTE, de szívesen látnák a Vasasnál is.

„Zalaegerszegről már hívtak, de mivel pesti folytatásban gondolkodom, egyelőre nemet mondtam. Azt viszont nem zárom ki, hogy az NB II-ben folytatom, ám hosszú még az átigazolási időszak, jelenleg külön, csapat nélkül tréningezek, nincsenek konkrétumok a jövőmmel kapcsolatban" – fogalmazott a középpályás, aki négy év után távozott a Ferencvárostól.

A jövőről tehát még korai beszélni, a ferencvárosi időszakát viszont szívesen összegezte. Kérdésünkre válaszolva a klubot körülvevő közegről is beszélt, arról, hogyan viszonyultak hozzá a szurkolók, érezte-e, hogy a játékával megosztja a drukkereket (a különböző fórumokon sok kritikát kapott még akkor is, amikor csapatkapitány volt).

„Annak ellenére, hogy Thomas Dolltól kevés lehetőséget kaptam, jó szájízzel jöttem el a Ferencvárostól, szívesen gondolok majd vissza az itt eltöltött négy évre. Azt pedig tiszteletben tartom, hogy az új edző nem velem képzelte el a csapatot. A szurkolókkal kapcsolatban hozzám nem jutottak el negatív visszhangok, de hát a Ferencváros már csak egy ilyen végletes közeg, vagy utálnak, vagy szeretnek valakit. Ám én ezzel sosem foglalkoztam, igyekeztem a legjobbat kihozni magamból, a teljesítményemmel elfogadtatni magamat" – nyilatkozta Józsi György.

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08