Győr: megerősítették Kalmár Zsolt értékesítését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.28. 15:12
A labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO a hivatalos honlapján erősítette meg a Nemzeti Sport értesüléseit, mely szerint az U19-es magyar válogatott középpályás, Kalmár Zsolt – aki már a felnőttek között is bemutatkozott – vételáráról megállapodott a német másodosztály újoncával, a RB Leipziggel.

Az U19-es Európa-bajnokság alatt még Kalmár Zsolt is úgy nyilatkozott, hogy nem tudja, valóban Lipcsében folytathatja-e a pályafutását, mert orvosi vizsgálaton ugyan járt már a német másodosztályú RB Leipzignél, de szerződést még nem írt alá.

Július elején már a Győri ETO is bejelentette, hogy Kalmár kérőjével megszületett az egyezség, de ezt követően külföldi források arról is beszámoltak, hogy a szerződés aláírásának különböző akadályai vannak, és még nem vehető biztosra a középpályás lipcsei szerződése.

A Nemzeti Sport értesülései szerint azóta minden részletet tisztáztak a felek, aláírták a szerződéseket is, így Kalmár, aki múlt héten még az U19-es Eb-n szerepelt, ezen a héten csatlakozik új csapatához. Információnkat hétfő délután az ETO hivatalos honlapja is megerősítette, a háromszoros A-válogatott futballista Németországba szerződött.

„Nagyon jól éreztem magamat Győrben, hálás vagyok valamennyi edzőnek, a klub dolgozóinak, az akadémiának és persze a játékostársaknak, hogy itt nőhettem fel, hogy sokat foglalkoztak velem. Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor először léphettem be a felnőtt csapat öltözőjébe, magam sem gondoltam, hogy ennyire hamar azok után eljutok a magyar válogatottságig. Szeretném megköszönni a szurkolóknak azt a szeretetet, amit kaptam tőlük, ez mindig nagyon sokat jelentett számomra. Bízom abban is, hogy a csapat vissza tudja hódítani a bajnoki címet” – mondta búcsúzóul az eto.hu-nak Kalmár.

Az eladási árat nem hozta nyilvánosságra a győriek honlapja, ahogy azt sem, hogy Kalmár mennyi időre kötelezte el magát a lipcsei alakulathoz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők: Milos Kocics (szerb, Portland Timbers – Egyesült Államok), Németh László (Sopron – kölcsönből vissza), Priskin Tamás (Austria Wien – Ausztria, legutóbb Maccabi Haifa – Izrael), Stieber András (Aston Villa – Anglia), Windecker József (MVM-Paks – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Rafael Burgos (salvadori, ?), Vladimir Djordjevic (szerb, Radnicski Nis – Szerbia), Kalmár Zsolt (Red Bull Leipzig – Németország), Kiss Máté (Mezőkövesd után Gyirmót – kölcsönbe), Patrick Mevoungou (kameruni, ?), Nagy Gergely (Dunaújváros), Mihai Nicorec (román, ?),Novák Csanád (KTE), Paku Roland (Nyíregyháza után Gyirmót – kölcsönbe), Simon András (KTE után Paks?)
Kiszemeltek: Milan Borjan (kanadai, klub nélkül, legutóbb Sivasspor – Törökország), Martin Fenin (cseh, Slavia Praha – Csehország), Giorgi Kvitalia (grúz, szabadon igazolható)

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
19 órája

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Bejelentette a Real Madrid Yan Diomandé érkezését

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:21

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04