Vidi: Profi körülmények vannak, mint Olaszországban - Simon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.20. 20:11
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton új játékosa, Simon Ádám szerint az egész csapat „vérprofi” Székesfehérváron.

„Székesfehérváron legalább olyan profi körülmények közt készülhetünk, mint ahogy azt Olaszországban megszoktam – mondta a vidi.hu-nak a székesfehérváriakhoz szerdán szerződő Simon az Újpest elleni felkészülési mérkőzés után. – Mondhatom, hogy szinte mindenki ellen játszottam már meccset, talán egy-két kivétel van csupán.” vidi.hu-nak a székesfehérváriakhoz szerdán szerződő Simon az Újpest elleni felkészülési mérkőzés után. – Mondhatom, hogy szinte mindenki ellen játszottam már meccset, talán egy-két kivétel van csupán.”

„Az egész csapat, a játékosok és a vezetők is vérprofik, és ennek megfelelően fogadtak és kezelnek engem is. Igyekszem mindent megtenni, hogy minél hamarabb sikerüljön beilleszkednem. Hogy éreztem magam az Újpest ellen? Borzasztó meleg volt... Emiatt kicsit mindenkinek nehezebben ment a játék, de ezt leszámítva minden percét élveztem a mérkőzésnek, amíg a pályán voltam.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők:Vaszilisz Aposztolopulosz (görög, Puskás Akadémia – kölcsönből vissza?), Fejes András (MTK – kölcsönből vissza), Horváth Tamás (Mezőkövesd), Uros Nikolics (szerb, Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Milan Perics (szerb, PMFC – kölcsönből vissza), Szofian Sakla (marokkói, Betis B), Simon Ádám (Palermo – Olaszország, legutóbb Haladás, kölcsönben), Szekeres Adrián (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza?), Tóth II Balázs (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Dinko Trebotic (horvát, Lokomotiva Zagreb – Horvátország), Zsótér Donát (Szolnok – kölcsönből vissza), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia – kölcsönbe),
Távozott/távozhat: Vítor Gomes (portugál, Genclerbirligi – török?), Lencse László (Puskás Akadémia – kölcsön után végleg), Lupeta (portugál, ?), Mamadu (bissau-guineai, ?), Nikolics Nemanja (Austria Wien – osztrák, ?), Nildo (brazil, Arouca – Portugália), Paraibá (brazil, ?), Milan Perics (Haládás?, Dunaújváros?),Szekeres Adrián (Dunaújváros – kölcsönbe), Tomás Tujvel (szlovák, KTE – kölcsönbe), Zé Luís (zöld-foki-szigeteki, Braga – Portugália, kölcsönből vissza), Zsótér Donát (Dunaújváros – kölcsönbe)
Kiszemeltek: Németh Krisztián (szabadon igazolható, legutóbb Roda), Radó András (Haladás)

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Karcag, a Vidi is vereséggel távozott az újonc otthonából

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:20

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:51

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53
Ezek is érdekelhetik