Légiósok: Mindenképpen külföldön folytatnám - Koman

Vágólapra másolva!
2014.08.28. 10:28
Amint arról tegnap beszámoltunk, több klub nélküli labdarúgó, köztük Koman Vladimir is (Németh Krisztián, Pál András és Vági András mellett) az MTK edzéseit látogatja a napokban. A középpályás nyilatkozott is a Nemzeti Sportnak.

„Németh Krisztián révén kértem edzéslehetőséget a vezetőktől, amíg nem találok magamnak csapatot – mondta a 36-szoros válogatott Koman Vladimir. – Hálás vagyok, hogy ezt megengedték, hiszen sokkal jobb társak között készülni, mint egyedül. Többről azonban nincs szó, mindenképpen külföldön szeretném folytatni, egyik magyar csapat sincs képben.”

„Remélem, hamarosan eldől a sorsom, hiszen már két hónapja eljöttem a Krasznodartól, és még mindig semmi konkrétum. A legfontosabb, hogy állandó játéklehetőséghez jussak, de az biztos, hogy Oroszországba nem megyek vissza. Fontos, hogy ismét játékba lendüljek, hosszabb távon a válogatottba is szeretnék visszakerülni” – tette hozzá a középpályás.

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik