NS: atomerős Paks; az újabb 1-8 után - szombat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.08. 23:45
A Nemzeti Sport szombati számból ajánljuk.

Atomerős Paks
Atomerős Paks

Az elmúlt szezonban még a kiesés ellen gőzerővel harcoló paksiakra idén rá sem lehet ismerni:az első fordulóban elintézték az ezüstérmes ETO-t, a másodikban Nyíregyházán gurítottak hármat, hogy aztán az eleddig ugyancsak száz százalékos MTK-t is kitömjék. Mi a titkuk? És meddig tarthat a remek széria? A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Csertői Aurélnál erre is rákérdezett tudósítónk, már csak azért is, mert tavaly is három győzelemmel, igaz, mással a kormánykeréknél rajtolt a tolnai egylet, aztán tudjuk, mi lett belőle... Nos, a válasz nagyon is „csertőisre" sikeredett.

Honvéd–Samp újratölve

Ki tudná feledni a Kispest-Honvéd és a Sampdoria 1991-es csatáját? Azt a bizonyos Adrian Negrau-fejest, ugyebár. Pietro Vierchowodnak is megvan a huszonhárom évvel ezelőtti dupla meccs, és arra is tökéletesen emlékszik, hogy az ő hibája után szerzett vezetést a magyar együttes a Bozsik-stadionban. Az olasz egykori ellenfelei közül egy ismét vetélytársa lesz: a Nyíregyházát az a Csábi József irányítja, aki oszlopos tagja volt a hajdani Honvédnak. Mielőtt ismét összecsap a két sportember, felelevenítika régi találkozást.

Az újabb 1–8 után

Közte hét. A Diósgyőr így esett ki az Európa-liga harmadik selejtezőkörében, kétségkívül az anyagilag és játéktudásban is jóval erősebb orosz ellenféllel szemben. A szombati számunkban közölt Tomiszlav Szivics interjúból azonban kiderül, a miskolci tréner büszke a fiaira. Hogy miért, azt meg is magyarázza, miközben a magyar futball általános bajaiban nem óhajt elmerülni, mert mint mondja, amikor eddig szólt, rendre megütötte a bokáját. Inkább marad a DVTK-nál, amelyik jövőre ismét találkozva az oroszokkal szerinte nem kapna ki. Miért is?

Legfrissebb hírek

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
18 órája

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Robbie Keane: Készen állunk a csatára; Ádám Martin: Remélem, lesz még néhány jó évem az élvonalban

E-újság
2026.01.28. 23:59

Szoboszlaiék Slotért is játszanak; bravúrpont a férfi kézilabda Eb-n

E-újság
2026.01.27. 23:52

Varga Zsolt: Nagyon értékes ez az érem; Vitális Milán: Elsők vagyunk, de ezt a pozíciót meg is kell tartani

E-újság
2026.01.26. 23:35
Ezek is érdekelhetik