FTC: A mai naptól csak a Fradi számít nekem - Lamah

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.09. 14:41
null
Az új játékos az új stadionban (Fotó: Facebook/FTC)
Roland Lamah, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros új igazolása reméli, számos trófeát nyer majd a fővárosi zöld-fehérekkel.


„Hajrá, Fradi! – kezdte mondandóját Roland Lamah, a Ferencváros új szerzeménye a fradi.hu-nak. – Nagyon elégedett vagyok, hogy az FTC-be igazoltam, óriási öröm, hogy itt lehetek. Izgatottan és boldogan várom, hogy együtt edzhessek az új csapattársaimmal. Ahogy megérkeztem, rögtön tudtam váltani néhány szót a többiekkel. Arról beszélgettünk, hogy a futballban egy csapatnak nagyon egységesnek kell lennie, hogy sikereket érjen el. A srácok rendkívül kedvesek voltak.”

„Minél többet akarok pályára lépni a Fradiban, s ezalatt a játékomat egyre magabiztosabbá tenni. Szeretném nagyon jól érezni magam a csapatban, hiszen így tudom a legjobbamat nyújtani. A legfontosabb, hogy minél előbb megismerjem a társakat, csak ezután tudom megmondani, hány gól és gólpassz lehet a célom ebben a szezonban. Fontos, hogy minél több felemelő pillanatot éljünk át együtt.”

„A szélen tudom a legjobban kamatoztatni a tudásom, erősségem a bal lában, ezt szeretném hatékonyan kamatoztatni. A legerősebb bajnokság, amiben szerepeltem, a spanyol élvonal. Messi, Iniesta és Cristiano Ronaldo játéka egészen elképesztő.”

„Egyelőre nem gondolkodom azon, hogy visszakerüljek a belga válogatottba. A mai naptól csak a Fradi számít nekem. Jól és magabiztosan akarok játszani, ha pedig ez sikerül, akkor bármi megtörténhet. Remélem, a Ferencvárossal is sikerül minél több trófeát nyernem.”

„Láttam a Chelsea elleni mérkőzést, s úgy vélem, az új stadion roppant modern. Olyan létesítmény, amelyben egy labdarúgó igazán megmutathatja, mit is tud valójában. Remélem, minél hamarabb tétmeccsen bizonyíthatok a szurkolóknak. Persze fontos, hogy az edzésen meggyőzzem a szakmai stábot. Nagyon várom már a bemutatkozást” – tette hozzá a belga játékos.

ROLAND LAMAH AZ ALÁÍRÁS UTÁN TRÜKKÖZNI KEZDETT A STADIONBAN

Forrás: FradiMédia

Legfrissebb hírek

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
8 órája

Női NB I: a Ferencváros nyolcgólos meccsen győzött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
9 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
2025.09.13. 17:50

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01
Ezek is érdekelhetik