Futsal: autóbalesete után túl az életveszélyen az exfradista

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.09. 12:28
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint túl van az életveszélyen Huszty Dániel, a labdarúgó NB III-as Újbuda jelenlegi, az FTC futsalcsapatának korábbi játékosa.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Huszty Dániel vasárnap tragikus balesetet szenvedett. Pécs közelében, a 6-os főút 208-as kilométerénél egy személygépjármű előzési manőverbe kezdett, amely során a szemből érkező gépkocsi vezetője az ütközés elkerülése végett elrántotta a kormányt és fának ütközött. Huszty Dániel vasárnap tragikus balesetet szenvedett. Pécs közelében, a 6-os főút 208-as kilométerénél egy személygépjármű előzési manőverbe kezdett, amely során a szemből érkező gépkocsi vezetője az ütközés elkerülése végett elrántotta a kormányt és fának ütközött.

A balesetben egy ember életét vesztette, Husztyt pedig újra kellett éleszteni, majd kórházba szállították, ahol több, életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Kedden stabilizálták a játékos állapotát, de stádiuma továbbra is kritikus volt. Az NSO értesülései szerint a beavatkozások sikerrel jártak, és a labdarúgó csütörtökre túljutott az életveszélyen.

Legfrissebb hírek

Kálnoki-Kiss Attila: A sport nem politikai terület, ezt szögezzük le

Egyéb egyéni
3 órája

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:27

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

Suscsák Máté és Vámosi Georgina lettek az év futsalosai

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:15

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35
Ezek is érdekelhetik