NS: Diósgyőr nem fél a Fraditól; Ne add fel, Bence! - szombat

Vágólapra másolva!
2014.10.03. 23:46
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.

• Forró lesz a hangulat, telt ház várja szombat délután Diósgyőrben a Ferencvárost. A hazai pályán félelmetes diósgyőriek nem félnek kimondani, esélyesként fogadják a zöld-fehéreket, a fővárosiak pedig úgy vélik, most eldől, valójában mire képesek. Nagy meccs lesz, több mint tízezer szurkoló lesz a lelátón.
• Forró lesz a hangulat, telt ház várja szombat délután Diósgyőrben a Ferencvárost. A hazai pályán félelmetes diósgyőriek nem félnek kimondani, esélyesként fogadják a zöld-fehéreket, a fővárosiak pedig úgy vélik, most eldől, valójában mire képesek. Nagy meccs lesz, több mint tízezer szurkoló lesz a lelátón.

• A Puskás Akadémia fordított és legyőzte a Győrt, mire Horváth Ferenc, a vendégek edzője felajánlotta lemondását.

• „Ne add fel, Bence!" – ezt üzente korábbi edzője, Mészöly Géza a 23 évesen visszavonuló labdarúgónak, Lázár Bencének.

• Beugróként kezdte, majd egyszer abba is hagyta a bíráskodást a rekorder játékvezető, Szabó Zsolt, aki már 272 élvonalbeli labdarúgó-mérkőzést vezetett.

• Mértékadó médiumok is egybehangzóan állítják, Fernando Alonso az év végén elhagyja a Ferrarit, helyére meglepetésre Sebastian Vettel érkezhet.

• Motiváltan, sikerre éhesen várja Berki Krisztián a nanningi tornász-világbajnokságot, ahol magának akar bizonyítani, a „jóakarókkal" nem foglalkozik.

• Hősök a nagy falon – az autóversenyző Michelisz Norbert a vetélytársaival kirándult Kínában.

Legfrissebb hírek

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
14 órája

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
Tegnap, 0:15

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
2026.02.04. 23:45

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2026.02.03. 23:53

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.03. 23:52

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2026.02.03. 23:44

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24
Ezek is érdekelhetik