NB I: „Kétarcúan futballoztunk, de megint megmutattuk, hogy... - Doll

2014.11.07. 21:24
A labdarúgó NB I 14. fordulójának nyitó mérkőzésén a Ferencváros 3–2-re legyőzte a Budapest Honvédot idegenben. A találkozó után a kispestiek vezetőedzője, Csábi József és vendégek mestere, Thomas Doll értékelt a Magyar Televíziónak.

„Nehéz mit mondani egy ilyen mérkőzés után. A második félidő első öt percében elszalasztottuk annak a lehetőségét, hogy megnyerjük a mérkőzést. Nagyon sokat tettünk ezért, 2–2 után is ez volt a célunk. Domináltunk, erőszakosak voltunk, de sajnos az előretolt védekezésbe belefáradtunk és nem voltak olyan változtatási lehetőségeink a kispadon, amelyek a Ferencvárosnak igen.Több volt ebben a meccsben” – mondta Csábi József, a Budapest Honvéd vezetőedzője a Magyar Televíziónak.Csábi József, a Budapest Honvéd vezetőedzője a Magyar Televíziónak.

„Kétarcúan játszottunk ma este. Egy nagyon rossz első félidő után a második játékrészben megmutattuk, hogy tudunk futballozni. Akárcsak Debrecenben, ezzel a mérkőzéssel is bebizonyítottuk, hogy ha hátrányban vagyunk, fel tudunk állni, a fiúk pedig megjutalmazták magukat a múlt heti, Paks elleni 0–0 miatt. Ki fogjuk használni a válogatott mérkőzések miatti két hét szünetet. Roland Lamahnak például még sok edzésre van szüksége, csak úgy, mint csapatkapitányunknak, Gyömbér Gábornak” – értékelt Thomas Doll, a Ferencváros mestere.

Legfrissebb hírek

Kálnoki-Kiss Attila: A sport nem politikai terület, ezt szögezzük le

Egyéb egyéni
11 órája

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 15:27

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35

Közel az egyezség, az MTK-hoz igazolhat a Honvéd támadója – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 11:21
Ezek is érdekelhetik