FTC: „Megállapodtunk, hogy Leonardo nem igazol más magyar klubhoz”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.12.11. 12:57
Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója szerint Leonardo aligha tér vissza az NB I-be – a brazil tegnap számára szimpatikus magyar megkeresésről számolt be, amely nem a Fradié, ahová pedig szívesen jönne vissza egyszer, ha már nem Thomas Doll lesz a vezetőedző –, hiszen távozásakor aláírta azt a papírt, amelyben kétéves kötelezettséget vállalt arra vonatkozóan, hogy másik magyar klubhoz nem igazol. Másrészt pedig Doll távozása az Üllői útról nem aktuális: ma jelentették be, hogy két esztendővel, 2017-ig meghosszabbította a szerződését.

„Egykori brazil játékosunk felvetésére, hogy visszatérne, amennyiben a Fradi edzője távozik, az élet, a klub és a szakember közösen adott ma választ – utalt Orosz Pál a Nemzeti Sportnak a klub mai bejelentésére, miszerint két évvel meghosszabbították Thomas Doll és Ralf Zumdick 2015 nyarán lejáró szerződését. – Továbbá szeretném megerősíteni, hogy távozásakor Leonardo aláírta azt a megállapodást, amelynek értelmében két évig nem léphet pályára másik magyar csapatban. Azt hiszem, ennek jogkövetkezményeivel ő is tisztában van."utalt Orosz Pál a Nemzeti Sportnak a klub mai bejelentésére, miszerint két évvel meghosszabbították Thomas Doll és Ralf Zumdick 2015 nyarán lejáró szerződését. – Továbbá szeretném megerősíteni, hogy távozásakor Leonardo aláírta azt a megállapodást, amelynek értelmében két évig nem léphet pályára másik magyar csapatban. Azt hiszem, ennek jogkövetkezményeivel ő is tisztában van."

A Nemzeti Sport Online úgy tudja, hogy Leonardo neve a Diósgyőrnél vetődött fel. A brazil korábbi ferencvárosi játszótársa, Julian Jenner a miskolciakhoz szerződött az ősszel, márpedig a holland ügyeit idehaza ugyanaz a menedzseriroda intézi, mint a brazilét.

A DVTK-nál Elek Ákos vagy Kádár Tamás játékjogának értékesítése után lehet nagyobb anyagi keret a csapat megerősítésére – de ha így is alakul, az Orosz Pál által elmondottak alapján ez biztosan nem Leonardo lesz.

A brazil támadó jelenleg szabadon igazolható, miután novemberben távozott az 1860 Münchentől.

Legfrissebb hírek

Távozik a Ferencvárostól a tornász Székely Zója

Egyéb egyéni
28 perce

NB I: kulcsember hagyta el a Fradit

Labdarúgó NB I
30 perce

Kálnoki-Kiss Attila: A sport nem politikai terület, ezt szögezzük le

Egyéb egyéni
21 órája

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 15:27

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18
Ezek is érdekelhetik