Videoton: Hollandiában helytállnék - Nikolics Nemanja

2014.12.10. 12:25
Az NB I góllövőlistáját 16 találattal vezető Nikolics Nemanja a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt a jövőjéről, elmondta, melyik nyugat-európai bajnokságban tudná a leginkább elképzelni magát. 

„A Videoton vezetősége és a menedzserem is tudja, szeretném kipróbálni magam egy jobb, erősebb bajnokságban. Gondolom, ez természetes. Hogy milyen lehetőségek közül választhatok s melyik felel meg a Vidinek is, egyelőre nem tudom” – nyilatkozta Nikolics, akinek nyáron lejár a szerződése Fehérváron.

„A klubváltásomról szóló híreket már jó egy hónapja lehet hallani, de nem okozott zavart a fejemben, csak a futballra koncentráltam. Jelenleg sem úgy élem meg a helyzetemet, hogy most vagy soha. Türelemmel várok, szeretném a legjobb döntést hozni – tette hozzá a csatár, aki azt is elárulta, hol tudná a leginkább elképzelni magát. – Hollandiában a technikát helyezik előtérbe, ott helytállnék.”

Arra a kérdésre most még nem tud válaszolni, hogy az NB I sebessége, irama, miliője felkészít egy futballistát arra, hogy magasabb szinten is bizonyítson.

„Mivel még nem voltam légiós, nem tudom. Eddigi pályafutásomban azért bízhatom, hiszen kétezer-tízben és az előző szezonban Simon Attilával együtt gólkirály lehettem, mindkétszer tizennyolc alkalommal voltam eredményes. Már tizenhatnál járok, vagyis nem túlzás kijelenteni, nem egy kifutott szezonról van szó, hanem hónapról hónapra, évről évre rugdosom a gólokat. Azért ne felejtsük el megjegyezni, hogy eredményességemben az is közrejátszik, hogy a korábbinál szabadabb szerepkörben játszom. Ha úgy alakul, kiszakadok a centerpozícióból, visszalépek labdát kérni, s adott esetben a pálya szélére is kihúzódom. Tetszik ez a szabadság, remélem, tavasszal is sorra lövöm a gólokat, s a csapat megszerzi a bajnoki aranyat” – fogalmazott Nikolics.

NIKOLICS A DUNAÚJVÁROS ELLENI GÓLJÁRÓL, JELENLEGI FORMÁJÁRÓL IS BESZÉL A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33

Újabb játékossal hosszabbított szerződést az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
2026.05.29. 15:34

NB II: hosszabbított a Videoton csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.28. 10:35

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
2026.05.23. 10:08

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 16:14

Fehérvári győzelemmel köszönt el a másodosztálytól a Budafok

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 16:59

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00

Thrillerbe illő hajrával menekült meg a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 18:50
Ezek is érdekelhetik