ETO: Sopronból érkezhet erősítés a hátvédsorba

Vágólapra másolva!
2015.01.15. 15:33
A Nemzeti Sport Online információi szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO szeretné átigazolni a másodosztályú Sopron jobbhátvédjét, Fazakas Gézát.

A 25 esztendős jobbhátvéd korábban már szerepelt a Budapest Honvéd színeiben az élvonalban. Fazakas 2013 nyara óta futballozik Sopronban, ám a most futó bajnoki szezonban sérülés miatt csak négy bajnoki mérkőzésen lépett pályára.

Szasa Sztevanovics, a győri klub sportigazgatója korábban elmondta, hogy bal-, illetve jobbhátvédet keresnek, így Fazakas Géza lehet az egyik megoldás.

„Egy-egy bal-, illetve jobbhátvédet keresünk még, magyar, valamint külföldi játékosban is gondolkodunk, de elsősorban ingyen szeretnénk igazolni – nyilatkozta az érkezőkkel kapcsolatban Sztevanovics a Nemzeti Sport Online-nak. – Szeretnénk a jövő hétig véglegesíteni a keretünket, amely a terveink szerint huszonöt fős lesz."

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők: Dan Bucsa (román, Universitatea Cluj – Románia, szabadon igazolható), Miroslav Stevanovic (bosnyák, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Bénes László, Németh Bence, Szabó Levente
Kiszemeltek: Csizmadia Csaba (Lombard Pápa), Sebastian Chitosca (román, Ceahlaul Piatra Neamt – Románia), Ciprian Deac (román, CFR Cluj – Románia), Fazakas Géza (Sopron), Mihai Minca (román, CFR Cluj – Románia), Ionut Rada (román, CFR Cluj – Románia), Mateo Susic (bosnyák, CFR Cluj – Románia)
Távozók: Dudás Ádám (Haladás ?), Leandro Martínez (olasz-argentin, Haladás ?), Mihai Nicorec (román, szabadon igazolható), Sváb Dániel (Sturm Graz ? – Ausztria, szabadon igazolható), Takács Ákos (befejezte a pályafutását), Varga Roland (Ferencváros)
Kölcsönbe távozók: Illés Dávid (Lombard Pápa), Pongrácz Viktor (Lombard Pápa)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Valentin Babic (horvát),Milos Kocics (szerb),Stieber András, Michal Svec (cseh), Lazar Sztanisics (szerb), Völgyi Dániel (érdeklődnek iránta: Nyíregyháza, PAFC, Vasas)

 

Legfrissebb hírek

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
9 órája

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:10

Három labdarúgó távozott az NB II-es Kozármislenytől

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 11:38

Kisvárdai érkező, újpesti távozó – indulnak a téli átigazolások az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 14:10

„7107 szótöbbséggel magyarok maradtunk!”

Népsport
2025.12.14. 12:25

Az Alba Fehérvár hosszabbításban nyert Kecskeméten

Kosárlabda
2025.12.12. 20:42

NS-képeslap: teljes kihasználtsággal üzemel az Ágfalvi úti sportpálya

Egyéb egyéni
2025.12.12. 11:26

Ahogy azt Révész Attila előre jelezte, máris megvan a Kisvárda első téli érkezője

Labdarúgó NB I
2025.12.09. 16:55
Ezek is érdekelhetik