Felkészülés: második meccsén négyet kapott a Loki a Kövesdtől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.31. 15:31
A DVSC-Teva labdarúgócsapata szombaton két felkészülési meccset is játszott. Az elsőn 7–1-re nyert a Nyíregyháza ellen, míg a második találkozón a kettéosztott keret másik fele 4–1-re kikapott az NB II-es Mezőkövesdtől.  


A második szombati felkészülési mérkőzésen a Mezőkövesd volt a Debrecen ellenfele. A Loki rögtön magához ragadta a kezdeményezést, több ígéretes lehetősége is volt, így némileg váratlanul szereztek vezetést a vendégek, amikor Máté János szerzett labdát, majd lehagyva védőjét 14 méterről a kapu közepébe emelt. Voltak ugyan próbálkozásai a hazaiaknak, de a hibáikat mindig kihasználta a Mezőkövesd, amely a szünetig még kétszer talált be a kapuba – derül ki a dvsc.hu tudósításából.
A második szombati felkészülési mérkőzésen a Mezőkövesd volt a Debrecen ellenfele. A Loki rögtön magához ragadta a kezdeményezést, több ígéretes lehetősége is volt, így némileg váratlanul szereztek vezetést a vendégek, amikor Máté János szerzett labdát, majd lehagyva védőjét 14 méterről a kapu közepébe emelt. Voltak ugyan próbálkozásai a hazaiaknak, de a hibáikat mindig kihasználta a Mezőkövesd, amely a szünetig még kétszer talált be a kapuba – derül ki a dvsc.hu tudósításából.

A folytatásban a DVSC igyekezett szépíteni az eredményen, de a helyzeteit nem tudta gólra váltani, ellenben a Mezőkövesd tovább növelte előnyét: egy vendégszöglet után kavarodás alakult ki a debreceni kapu előtt, amiből a vendégek jöttek ki szerencsésen, és Izing a hálóba továbbította az elé kerülő labdát. Később Ferenczi János 11-esből szépített, beállítva ezzel az 1–4-es végeredményt.

A Debrecen több, az NB III-as kerethez tartozó játékossal állt fel, de játszott például a DVSC-Teva eddigi egyetlen téli szerzeménye, a Pécsről érkezett Wittrédi Dávid vagy a nyíregyházi kölcsönből visszatérő Nagy Zoltán, illetve Bódi Ádám, Dusan Brkovics, Tisza Tibor és Vadnai Dániel is.

A vendégeknél a téli szerzemények közül Dombó Dávid, Dvorschák Gábor, Lukács Raymond, Gengeliczki Gergő és Medgyes Zoltán lépett pályára.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC-Teva–Mezőkövesd Zsóry 1–4 (0–3)

Debrecen-Pallag. Vezette:
Takács J.
DVSC: Slakta – Kinyik, Szatmári, Brkovics, Vadnai (Nagy Z. 46.) - Bódi, Berdó, Wittrédi, Ferenczi – Tisza (Bereczki 52.), Balogh N. (Varga K. 46.)
Mezőkövesd: Dombó – Hegedűs Cs., Dvorschák, Gengeliczki (Izing 46.), Engel(Búrány 46.) - Hegedűs D., Szeles (Tajthy 46.), Takács P., Molnár G. (Csirmaz 46.) – Máté J. (Lukács 46.), Baracskai (Medgyes 46.)
Gól: 0–1 Máté J. (13.), 0–2 Máté J. (32.), 0–3 Hegedűs D. (41.), 0–4 Izing 57.), 1–4 Ferenczi ( 66. – 11-esből)
Forrás: dvsc.hu

Legfrissebb hírek

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
11 órája

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:03

Kikapott az ETO, DAC–Csíkszereda döntő lesz a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:42

Győzelemmel vette vissza régi nevét a Honvéd a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 19:38

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12

Felkészülés: Jurek Gábor mesternégyesével az MTK legyőzte a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 21:50

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

Francia támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 13:09
Ezek is érdekelhetik