Nyíregyháza: Bajzát nem sérelmek vagy mellőzöttség miatt távozik

Vágólapra másolva!
2015.01.19. 08:33
null
Bajzát a tavasszal már a Mezőkövesd feljutási <br />harcában segédkezhet (Fotó: Szabó Miklós)
Bár a téli felkészülést a Nyíregyháza Spartacussal kezdte el Bajzát Péter, hétfő délelőtt minden bizonnyal elbúcsúzik a társaktól, délután pedig már a másodosztályban szereplő Mezőkövesdnél jelentkezik edzésre. A feljutásra pályázó klub ugyanis bejelentkezett a csatárért pénteken, s mivel a két egyesület vezetői mindenben megegyeztek, a harminchárom éves labdarúgó tavasszal kölcsönben szerepel majd Tóth László együttesében.

„Diósgyőrben már dolgoztunk együtt, jól kijöttünk egymással – mondta a Mezőkövesd edzőjéről Bajzát Péter a Nemzeti Sportnak. – A napokban már beszéltünk, tetszettek az elképzelései, ám ettől még nem lesz bérelt helyem a kezdőben, ugyanúgy meg kell küzdenem a csapatba kerülésért, mint bárki másnak. Nagyon gyorsan történt minden, pénteken még Nyíregyházán edzettem, hétfő délelőtt azonban már csak elköszönök a társaktól, aztán irány Mezőkövesd. Szép emlékeket őrzök az elmúlt másfél évről, profi körülmények között dolgozhattam, nem személyes sérelmek vagy mellőzöttség miatt távozom.”

A futballista ősszel tizenhárom mérkőzésen négy gólt szerzett, a kiesés elleni harcot azonban már nélküle folytatja a bajnokság tizenegyedik helyén álló Nyíregyháza.

„Mivel beszakadt a vádlim, öt-hat mérkőzést ki kellett hagynom, ennek fényében nem lehetek elégedetlen a teljesítményemmel. A taktikánk középpontjában sem a megalkuvás nélküli támadófutball szerepelt, számítottam rá, hogy kevesebbszer kerülök helyzetbe, mint a másodosztályban. A tavasszal kiélezett harc várható a kiesés elkerüléséért. Az utolsó hat helyezett rendkívül közel van egymáshoz, mindenki félve nézi majd a tabellát, hogy mikor húzzák meg a vonalat. Nekem azonban már másra kell figyelnem, a feljutás kiharcolása szerencsére legalább annyira motivál, mint a bentmaradás kivívása.”

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.12. 12:23

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik