Felkészülés: a Loki Rapid-verése a grúzok elleni iksze után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.07. 18:37
Lejátszotta első beleki felkészülési mérkőzését a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva, 2–2-es döntetlenre végzett a grúz Torpedo Kutaiszival, aztán nem sokkal rá megint játszott, és 2–1-re legyőzte a román Rapid Bucuresti együttesét – tudatta a hajdúságiak honlapja.

Kondás Elemér két részre osztotta a debreceni keretet, az együttes egyik fele 14 órától a Torpedo Kutaiszival csapott össze. A 12. percben meg is szerezték a vezetést a hajdúságiak, René Mihelic 19 méteres szabadrúgása a lécről vágódott a kapuba.

A grúz első osztály 13. helyén álló Torpedo azonban az 57. percre fordított, azaz vezetett is, egészen a ráadásig, a 92. percben egy kisszöglet nyomán Mihelic beadásából Lázár Pál fejesével egyenlített a Loki (2–2).

A nap második edzőmérkőzésén a magyar csapat ellenfele a román Rapid Bucuresti volt. Ezúttal az ellenfél szerzett gólt már a 12. percben, de az előző mérkőzés forgatókönyvéhez hasonlóan a hátrányba kerülő fordítani tudott. A végén az egyenlítés viszont elmaradt, így két centerezés után Tisza és Sidibe találatával végül 2–1-re nyert a debreceni együttes.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

DVSC-Teva–Torpedo Kutaiszi (grúz) 2–2 (1–1)
Belek,
Törökország
DVSC:
Verpecz – Lázár, Morozov, Brkovics, Korhut – Jovanovic, Berdó, Mihelic, Wittrédi – Kulcsár, Bereczki
Debreceni gólszerzők:
Mihelic (12.), Lázár (92.)

DVSC-Teva–Rapid Bucuresti (román) 2–1 (1–1)
Belek,
Törökország
DVSC:
Novakovics – Ludánszki, Máté, Mészáros, Ferenczi (Varga, 70.) – Bódi (Sós, 79., Vadnai, Bouadla, Szakály – Tisza (Balogh, 77.), Sidibe
Debreceni gólszerzők: Tisza (36.), Sidibe (66.)
Forrás:
dvsc.hu

Legfrissebb hírek

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
15 órája

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2026.09.24. 06:27

Négy magyar lány lépett pályára csütörtökön a román női kézilabdaligában

Kézilabda
2026.09.17. 22:49

Európai kézilabdaligák: öt magyar gól Bukarestben

Kézilabda
2026.09.11. 22:30

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
2026.09.04. 21:46

Saját szurkolója rúgta fel a Juventus játékosát, sérülés lett a vége – videó

Olasz labdarúgás
2026.08.20. 08:45

Felkészülés: a Bayern München legyőzte a Heidenheimet, de újra aggódhat Musialáért

Német labdarúgás
2026.08.18. 20:00

Női kosárválogatott: Varga Alíz és Dombai Réka is lemarad a vb-ről

Kosárlabda
2026.08.18. 14:31