Felkészülés: négy csere a kispadon, így is nyert az MTK

Vágólapra másolva!
2015.02.20. 15:09
A labdarúgó NB I-es MTK felkészülési mérkőzésen 3–1-re legyőzte a szlovák bajnokság másodosztályában szereplő Rimavská Sobota (Rimaszombat) csapatát. A kék-fehérek kispadján a sok sérült miatt csak négy játékos ült.

A Felvidékre látogató MTK már a 23. percben megszerezte a vezetést, Kanta József szöglete után Khaly Iyane Thiam óriási erővel fejelt a szlovák kapuba (0–1).

A Rimaszombat a 41. percben 1–1-re módosította az állást, amikor egy jobb oldalról érkező beadás után Krchnák néhány méterről betalált (1–1). Nem sokkal később, a 44. percben Hajdú Ádámot buktatták a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. Kanta nem is hibázta el a lehetőséget, a kapu jobb oldalába lőtt (1–2).

A 66. percben megszerezte a mérkőzés negyedik gólját az MTK. Nagy Tibor vette le a labdát a jobb szélen, majd visszagurított Csiki Norbert elé, aki rögtön a hálóba bombázott (1–3).

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Rimavská Sobota (Rimaszombat; szlovák II.)–MTK 1–3 (1–2)
Ipolyság
MTK:
Groppioni – Nagy T., Baki, Vukmir (Ikonomou, 81.), Hajdú – Kanta, Pölöskei, Thiam – Horváth Zs. (Cseke, 59.), Bese, Csiki
Gólszerzők:
Thiam (23.), Kanta (44. – 11-esből.), Csiki (66.), ill. Krchnák (41.)Khaly Iyane Thiam óriási erővel fejelt a szlovák kapuba (0–1).

A Rimaszombat a 41. percben 1–1-re módosította az állást, amikor egy jobb oldalról érkező beadás után Krchnák néhány méterről betalált (1–1). Nem sokkal később, a 44. percben Hajdú Ádámot buktatták a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. Kanta nem is hibázta el a lehetőséget, a kapu jobb oldalába lőtt (1–2).

A 66. percben megszerezte a mérkőzés negyedik gólját az MTK. Nagy Tibor vette le a labdát a jobb szélen, majd visszagurított Csiki Norbert elé, aki rögtön a hálóba bombázott (1–3).

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Rimavská Sobota (Rimaszombat; szlovák II.)–MTK 1–3 (1–2)
Ipolyság
MTK:
Groppioni – Nagy T., Baki, Vukmir (Ikonomou, 81.), Hajdú – Kanta, Pölöskei, Thiam – Horváth Zs. (Cseke, 59.), Bese, Csiki
Gólszerzők:
Thiam (23.), Kanta (44. – 11-esből.), Csiki (66.), ill. Krchnák (41.)

Legfrissebb hírek

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
2025.08.20. 17:22

Kisvárdai bravúr Újpesten, a szabolcsiak elvitték a három pontot a Szusza Ferenc Stadionból

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 22:15

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06
Ezek is érdekelhetik