FTC: az MK-trófeára vágyó edző Harisban lát fantáziát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.26. 18:02
A Magyar Kupa elhódítására vágyik Ralf Zumdick, a Ferencváros labdarúgócsapatának másodedzője, aki a Ferencváros labdarúgócsapatának szokásos csütörtöki sajtóeseményén beszélt a klub utánpótlás-filozófiájáról is, név szerint kiemelve Haris Attilát.

„Azon dolgozunk, hogy az utánpótlásból kineveljünk olyan tehetséges játékosokat, akik alkalmasak arra, hogy a felnőtt korosztályban is sikerre vezessenek minket – olvasható Zumdick nyilatkozata a fradi.hu klubhonlapon. – Haris Attila éppen ilyen labdarúgó. Persze, nem szeretnénk túlterhelni a fiúkat, a megfelelő ütemben fejlesztjük őket. Ezért fontos az U21-es csapat, szeretnénk, ha lenne négy-öt olyan játékos, aki a második vonalban játszik, de velünk együtt edz. A cél, hogy a fejlődésük folyamatos legyen. Nincsenek aggodalmaink, jó esélyt látok arra, hogy Attila bekerüljön az NB I-es csapatba.”Zumdick nyilatkozata a fradi.hu klubhonlapon. – Haris Attila éppen ilyen labdarúgó. Persze, nem szeretnénk túlterhelni a fiúkat, a megfelelő ütemben fejlesztjük őket. Ezért fontos az U21-es csapat, szeretnénk, ha lenne négy-öt olyan játékos, aki a második vonalban játszik, de velünk együtt edz. A cél, hogy a fejlődésük folyamatos legyen. Nincsenek aggodalmaink, jó esélyt látok arra, hogy Attila bekerüljön az NB I-es csapatba.”

A német szakember beszélt a szezonban kitűzött céljairól is.

„Természetesen a kezdetektől fogva célunk volt a Bajnokok Ligája, de látjuk, hogy a Videoton milyen kiegyensúlyozottan teljesít. Most is az a vágyunk, hogy minél jobb helyen zárjunk a bajnokságban és a Magyar Kupában. Az a célunk, hogy tovább fejlődjünk, és tovább fejlesszük ebben a csodálatos stadionban a játékkultúránkat. Nyilvánvaló, nem lehet más a cél, mint hogy mi nyerjük meg a Magyar Kupát.”

„Fiatal játékos vagyok, de ha folytatom a kemény munkát, akkor van esélyem arra, hogy bekerüljek az NB I-es csapatba – mondta az edző által „megszólított”, november közepe óta már profi szerződéssel rendelkező Haris Attila. – Ha Hajnal Tamás vagy Gera Zoltán mellett tudok készülni, komoly szintre eljuthatok. Örülök, ha az U21-es csapatban is szerepet kapok, hat ponttal vezetjük a bajnokságot, és bajnoki címet szeretnénk nyerni. Ott kell bizonyítanom, abban a korosztályban, ahol éppen számítanak rám.”

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11