FTC: Nedveddel is farkasszemet néz Thomas Doll csapata

2015.03.27. 12:18
Thomas Doll, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője két gálamérkőzésen is részt vesz a hétvégén.

Doll szombaton David Jarolím búcsúmeccsén lesz ott, vasárnap pedig a Rostock megsegítéséért futballozik – adta hírül a fradi.hu.

„Amikor a Hamburg vezetőedzője voltam, többek között Jarolím is a játékosom volt, ennek apropóján kaptam a meghívást – árulta el Doll a fradi.hu-nak. – A stadionban harmincezer ember lesz, a Hamburg All-Star-csapata találkozik majd egy cseh válogatottakkal teletűzdelt együttessel. Nekem két mezem is lesz: én leszek a hamburgiak edzője, de persze ha úgy alakul, szívesen be is állok. Olyan labdarúgókkal nézünk majd farkasszemet, mint Milan Baros, Jan Koller, Tomás Ujfalusi vagy éppen Pavel Nedved.”

A német szakember vasárnap „egy házzal odébb”, Rostockban lép pályára. A város együttese, a Hansa – amelyben szintén futballozott Doll – jelenleg a német harmadosztályban szerepel, és nem biztos, hogy a következő szezonra megkapja a licencet.

„Már most biztos, hogy telt ház, huszonhétezer ember lesz a stadionban. Ott lesz többek között Sergej Barbarez vagy Raphaël Wicky. Biztos, hogy remek hétvége vár majd ránk, hiszen mindig fontos, hogy segítsünk korábbi klubjainkon, főként akkor, ha éppen nem a legjobb helyzetben vannak.” fradi.hu.

„Amikor a Hamburg vezetőedzője voltam, többek között Jarolím is a játékosom volt, ennek apropóján kaptam a meghívást – árulta el Doll a fradi.hu-nak. – A stadionban harmincezer ember lesz, a Hamburg All-Star-csapata találkozik majd egy cseh válogatottakkal teletűzdelt együttessel. Nekem két mezem is lesz: én leszek a hamburgiak edzője, de persze ha úgy alakul, szívesen be is állok. Olyan labdarúgókkal nézünk majd farkasszemet, mint Milan Baros, Jan Koller, Tomás Ujfalusi vagy éppen Pavel Nedved.”

A német szakember vasárnap „egy házzal odébb”, Rostockban lép pályára. A város együttese, a Hansa – amelyben szintén futballozott Doll – jelenleg a német harmadosztályban szerepel, és nem biztos, hogy a következő szezonra megkapja a licencet.

„Már most biztos, hogy telt ház, huszonhétezer ember lesz a stadionban. Ott lesz többek között Sergej Barbarez vagy Raphaël Wicky. Biztos, hogy remek hétvége vár majd ránk, hiszen mindig fontos, hogy segítsünk korábbi klubjainkon, főként akkor, ha éppen nem a legjobb helyzetben vannak.”

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
15 órája

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51

Óriási nyílt edzés készül Hamburgban: letelik a védő súlyos, négyéves eltiltása

Német labdarúgás
2026.09.15. 09:56

Willi Orbán is betalált, a nevét skandálta a közönség – a Leipzig kiütötte a Hamburgot

Német labdarúgás
2026.09.13. 17:36