MLSZ: pénzbüntetés és más szankciók az Újpest ellen

MTI MTIMTI MTI
2015.03.10. 19:15
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága 150 ezer forint megfizetésére, valamint a következő három hazai bajnoki mérkőzésre a rendezői létszám növelésére és szövetségi ellenőr fogadására kötelezte az Újpest FC-t.

Az mlsz.hu-n olvasható közlemény szerint a testület a keddi ülésén úgy határozott, hogy az Újpest–Pécs találkozón történtek miatt a hazai egyesületet mint visszaesőt szurkolóinak lelátói rendzavarása és tárgyak játéktérre dobálása miatt 100 ezer forintra bünteti meg. A lila-fehér klubnak ezen felül a kötelezően előírt rendezői létszámot húsz-hússzal meg kell emelnie a következő három hazai meccsén, amelyeken egy-egy szövetségi ellenőrt is fogadnia kell, valamint viselnie kell az eljárási költséget is.

A múlt vasárnapi Debrecen–Újpest mérkőzés miatt a fegyelmi bizottság a hajdúsági egyesületet mint visszaesőt a szurkolói által bekiabált megbotránkoztató rigmusok miatt 100 ezer forint megfizetésére kötelezte, a fővárosi klubnak pedig 50 ezer forintot kell fizetnie, mert drukkerei többször is megbotránkoztató rigmusokat skandáltak.

Korábban az újpesti klub újabb pénzbírság kiszabása esetére stadionbezárást helyezett kilátásba, de az MLSZ jelezte, hogy a versenyszabályzat alapján az egyesület nem korlátozhatja a szurkolókat a belépésben.

A Ferencváros a Győr ellen múlt szombaton játszott összecsapáson a szurkolói által bekiabált megbotránkoztató rigmusok miatt 100 ezer forintot fizet.

A legutóbbi fordulóban kiállított játékosok közül William Rocha Alves (Diósgyőr) mint visszaeső kettő, Khaly Iyane Thiam (MTK), Gévay Zsolt (Paks), David Mateos (FTC), Németh Márió (Haladás) és Zurabi Arziani (Nyíregyháza) egy-egy bajnoki meccsre szóló eltiltást kapott.

Az NB II-re és NB III-ra vonatkozó határozatokat itt olvashatja.

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
14 órája

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 4. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 15:43

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

NB I, NB II: így szól közbe az időjárás – az MLSZ megváltoztatta a hétvégi programot

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 15:43

19 ezer ellenőrzés, 80 százalékkal esett vissza a súlyos hibák száma – jön az 1000. VAR-mérkőzés az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 13:29

Locsolási tilalom lép életbe a stadionokban

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:15

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03