NB I: A második félidei játék kevés lesz az Újpest ellen - Doll

2015.04.03. 21:32
A labdarúgó NB I 22. fordulójának nyitó mérkőzésen a Ferencváros 2–1-re nyert a Puskás Akadémia otthonában, Böde Dániel duplájára Polonkai Attila válaszolt ugyan a második félidőben, a három pont a zöld-fehéreké lett. A találkozót követő sajtótájékoztatón Thomas Doll, a vendégek vezetőedzője a győzelem megszerzése ellenére sem volt felhőtlen hangulatban.

„Idegenbeli mérkőzés volt, ennek ellenére nagyon bátran kezdtük a mérkőzést, sokat birtokoltuk a labdát, feltoltuk a védekezésünket – mondta Thomas Doll. – A tizenhatodik és a huszadik percben betaláltunk, de kellett volna egy harmadik gól is, hogy lezárjuk a mérkőzést. A második félidőben is voltak ziccereink, de nem használtuk ki őket, ehelyett eladtuk a labdát, a Puskás Akadémia pedig élt is a lehetőséggel.” Thomas Doll. – A tizenhatodik és a huszadik percben betaláltunk, de kellett volna egy harmadik gól is, hogy lezárjuk a mérkőzést. A második félidőben is voltak ziccereink, de nem használtuk ki őket, ehelyett eladtuk a labdát, a Puskás Akadémia pedig élt is a lehetőséggel.”

„Volt olyan játékosunk, aki tíz-tizenöt százalékkal kevesebbet nyújtott a második félidőben. Nem volt könnyű hetünk, sok játékosunk a válogatottban volt, nem tudtunk teljes kerettel készülni. Szép stadionban, remek mérkőzést játszottunk, örülök a három pontnak. Jövő héten jön a derbi, de még nem azzal foglalkozunk, előtte lesz még egy Magyar Kupa-meccs. Az biztos, hogy a második félidőben nyújtott teljesítmény sem kedden, sem az Újpest ellen nem lesz elég.”

„Az első félidő nem tetszett, bátortalanul játszottunk, pedig jól kezdtük a meccset, ám a Ferencváros talált be. A második góljuk hideg zuhanyként ért minket – pont úgy mint az ősszel. Ez megfogta a csapatot, pedig nem lett volna szabad, hogy így legyen – értékelt Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője. –. A második játékrész teljesen más volt. Polonkai Attila és Sallai Roland jól szállt be, többet birtokoltuk a labdát, átvettük az irányítást. Érthetetlen kicsit számomra, hogy miért a Fradi lépett ki nagyobb önbizalommal, amikor nem volt veszítenivalónk. Nagyon jó formában vannak a zöld-fehérek. A második félidő tetszett, de az első játékrészben a Ferencváros eldöntötte a találkozót, így megérdemelten nyert.”

Legfrissebb hírek

Távozik a Ferencvárostól a tornász Székely Zója

Egyéb egyéni
32 perce

NB I: kulcsember hagyta el a Fradit

Labdarúgó NB I
34 perce

Kálnoki-Kiss Attila: A sport nem politikai terület, ezt szögezzük le

Egyéb egyéni
21 órája

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 15:27

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18
Ezek is érdekelhetik