NB I: Kikaptunk, de nem vagyok elégedetlen - Bekő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.10. 21:39
Kondás Elemér érthetően boldogan nyilatkozott a Sport Tv-nek a 2–1-es vendéggyőzelemmel végződött Kecskemét–DVSC-Teva NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés után, de a hazaiak mestere, Bekő Balázs sem volt elégedetlen.

„Változtattunk a taktikánkon azért, hogy hatékonyabbak legyünk a középpályán – értékelt Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője. Az ellenfelünk pontrúgásai veszélyesek voltak a magas emberei miatt. Kaptunk egy gólt, de utána szép támadásokkal fordítottunk. A végén a Kecskemét próbált minket benyomni, hosszú labdákkal operálni, ezért is cseréltünk néhányat.”

„Nem vagyok szomorú vagy elégedetlen – mondta Bekő Balázs, a Kecskemét vezetőedzője. – Ma kitettünk mindent a pályára, ami ki lehetett. Le a kalappal a játékosok előtt, mindent megtettek a győzelemért, amire volt is lehetőségünk, hiszen megszereztük a vezetést. A Debrecen képzett játékosai jól tartották középen a labdát. Figyelmetlenségből kaptuk a gólokat, de összességében elégedett vagyok.”

 

Legfrissebb hírek

Magyar Kupa: a Ferencváros hét gólt szerzett Debrecenben, Bero triplázott

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 15:00

Kondás Elemér tudja, nem félni kell a Fraditól, hanem játszani ellene

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 07:19

Bátor játékot vár a Ferencváros ellen a születésnapos Kondás Elemér

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 15:07

NB III: Vitelki Zoltán vette át Kondás Elemér helyét Tiszaújvárosban

Labdarúgó NB II
2026.06.19. 07:58

Kondás Elemér ismét leül az NB III-as DEAC kispadjára – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.03. 12:57

Az NB III-ban munkát vállaló Kondás Elemért nem hívták az előző két és fél évben profi csapattól

Labdarúgó NB II
2025.11.19. 15:01

NB III-as csapat vezetőedzője lett Kondás Elemér

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 23:22

Szurkolók, barátok, volt játékosok, kollégák emlékeztek gyertyagyújtással Mezey Györgyre

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:28