NS: Hajnal: Készen állunk a derbire!; Korhut meghívóra pályázik - csütörtök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.09. 00:27
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

♦ Készen állunk az Újpest elleni derbire – állítja az edzője kritikájára reagáló Hajnal Tamás, aki elfogadja a bírálatot, ám szerinte nem érdemes egy meccsből kiindulni. A Ferencváros középpályása Babják Bencének többek között arról is beszélt, miként készülnek a lila-fehérek elleni derbire. S ha már a várt rangadó: összeállításunkból az is kiderül, egyik, illetve másik oldalon melyek voltak a legnagyobb különbségű győzelmek. Lehet nosztalgiázni!

Korhut Mihály, a debreceniek balhátvédje egyfelől csapatával az európai kupaszerelést érő helyet célozza meg, másrészt szeretne újra bekerülni Dárdai Pál válogatottjába.

♦ Nem könnyű az edző sorsa, ezt már Lisztes Krisztián is tudja. A Soroksár nemrégiben kinevezett edzője két vereséggel mutatkozott be, de mint azt Somogyi Zsoltnak elmondta, az eddigi eredmények nem szegték a kedvét, már csak azért sem, mert látja a javulást. Ja, és persze a vasárnapi Fradi–Újpest derbi is szóba került. Mit gondolnak, melyik csapat győzelmére tippelt…?

♦ Lehet, hogy Louis van Gaal kiváló edző, de hogy emberileg nem ő az etalon, az is biztos. Legalábbis azok alapján, amit korábbi játékosai mondanak róla. A legenyhébb jelző, hogy kibírhatatlan…

♦ A szerda egyik legérdekesebb híre volt, hogy a Lombard cégcsoporthoz tartozó Kézizálog Zrt. tulajdonosa önfeljelentést tett, s csalás gyanújával már a nyomozás is megkezdődött, a hírek alapján négymilliárd forintos a kár. Vajon hatással lehet a Lombard Pápára is a hazai pénzügyi szektor újabb csontváza?

♦ Sikeres napot zárt a Bajnokok Ligájában szereplő két magyar vízilabdacsapat: a Szolnok az elődöntő, az Eger pedig a hatos finálé felé tett fontos lépést.

Jégkorong-válogatottunk ennél jobban nem is hangolhatna a divízió 1/A világbajnokságra: Sofronék 4–2-re győzték le Ausztriát, ráadásul idegenben. A sógorok ellen egyébként 38 év után sikerült nyerni ismét, ráadásul nem is érdemtelenül. Szűcs András helyszíni tudósítása.

Legfrissebb hírek

Hajnal Tamás: Elton Acolatse elhagyhatja a Ferencvárost

Európa-liga
2026.08.05. 20:27

Lisztes Krisztián: Nem nézett ki jól az eladott labdám

Európa-liga
2026.07.10. 08:08

Hajnal Tamás: Ezzel a kerettel kezdjük az új idényt

Labdarúgó NB I
2026.07.07. 10:14

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
2026.07.02. 07:30

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 15:27

Elhunyt Terjék István válogatott jégkorongozó

Jégkorong
2026.06.11. 07:06

Jégkorong-vb: a mieink Düsseldorfban játszanak jövőre

Jégkorong
2026.06.05. 19:31

Hajnal Tamás: Tudjuk, mit várhatunk Borbély Balázstól

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 06:36