Újpest: „A Magyar Kupa fontosabb, mint a bajnokság”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.23. 18:01
A labdarúgó NB I 25. fordulójának nyitó mérkőzésén az Újpest a sereghajtó Dunaújvároshoz látogat. A lila-fehérek kapusa, Balajcza Szabolcs az újvárosiak hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, természetesen a három pontért utaznak, de számukra a Magyar Kupa elsőbbséget élvez.

„A Dunaújváros az életéért küzd, mi meg az önbecsülésünkért. Nekem nem mindegy, hogy a tizedik vagy a hatodik helyen végzünk. A dobogóról már lemondhatunk, de a közvetlen közelébe még odaérhetünk. Tény, hogy a Magyar Kupa a legfontosabb, de nem azért megyünk Dunaújvárosba, hogy kikapjunk” – mondta Balajcza a dpase.hu-nak.Balajcza a dpase.hu-nak.

„Úgy hallottam, hogy a pályájuk nem alkalmas a sokpasszos játékra, inkább a küzdelem fog dominálni. A Puskás Akadémia ellen kikaptak, így ezért nekik mindenképpen be kell húzniuk ezt a meccset. Bízom benne, hogy a védelmünk ezúttal is stabil lesz, és be fogunk találni a kapujukba. Biztos, hogy teljesen más lesz ez a meccs, mint az őszi volt, mert a mostani Dunaújváros erősebb” – emlékezett vissza az újpesti kapus a két csapat októberi összecsapására, amelyet a lila-fehérek 3–0-ra megnyertek.

A Dunaújváros–Újpest találkozó péntek 19 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

Amatőr Kupa: ismét döntőben a címvédő, a TFSE-vel játszik a trófeáért

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:12

Meccs közben rakta helyre csapattársa kificamodott ujját a Lébény játékosa – videó

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 17:31

Babos Bence: A ZTE-nél is csak a teljesítmény számít

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 10:25

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Egy NB I-es párharc a Magyar Kupában, a Ferencváros harmadosztályú csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 19:44

Az ETO, a ZTE és a Puskás Akadémia is könnyedén jutott tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 17:11

Az Újpest csak hosszabbítás után gyűrte le a Dorogot a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 16:32

MK: kilenc gólt lőtt a Kisvárda Nagykozáron, Gödöllőn nyert a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 17:47