NB I: „A DVTK bátran nevezhető a szakma csúcsának”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.08. 19:26
A 33 éves Halgas Tibor – aki élvonalbeli pályafutása során megfordult a Ferencvárosban és a Diósgyőrben – ma már csak szükség esetén lép pályára az NB III-s Rákosmente KSK-ban. A jövőben edzőként vagy sportmenedzserként dolgozna, vágya, hogy ezt a szerepkört DVTK-nál tölthesse be.
„Még edzésben vagyok, ha megszorulna, számíthat rám a csapat, de sportvezetőként vagy edzőként szeretném folytatni a karrieremet. Minden vágyam, hogy a legmagasabb szintre jussak el, azért tanulok, és azért képzem folyamatosan magam. A DVTK pedig bátran nevezhető a szakma csúcsának” – nyilatkozta a középpályás a dvtk.eu kluboldalnak.

„Szerettem ott játszani, a városban is rengeteg barátra találtam. Jöttek az eredmények, úgy emlékszem, a közönség is szeretett. Nagyon szép időszak volt, az első évben feljutottunk a másodosztályból, azonban év végére sajnos elfogyott a pénz, és hiába jutottunk fel a pályán, bizonytalan volt az NB I-es indulás.”

Ezután Halgas átigazolt a Videotonba, de nem volt szerencséje, hamar megsérült. Ezt követően az első adandó alkalommal visszatért a DVTK-hoz.

„A diósgyőri foci ereje a szurkolók mellett mindig a csapategységben rejlett, sikerült összekovácsolni a fiatalokat és a rutinos játékosokat. Ebben a bajnokságban is utolért a pénzhiány képében érkező végzet, nem volt problémamentes a befejezés.”

Legfrissebb hírek

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34

Feczkó Tamás erőddé változtatná a DVTK-stadiont

Labdarúgó NB II
2026.09.09. 06:33

Feczkó Tamás lett a DVTK vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 13:37

DVTK: Feczkó Tamás valóban ott volt a meccsen – ma be is jelenthetik az érkezését

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 07:44

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23