NB I: Doll nincs ilyen bíráskodáshoz szokva, nem hibáztatja Dibuszt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.10. 18:54
A labdarúgó NB I 27. fordulójában a Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott a DVSC-Tevával, amely a 89. percben mentette ikszre a mérkőzést. A találkozót követően mindkét vezetőedző kifejtette, hogy nem volt elégedett azzal a teljesítménnyel, amit Andó-Szabó Sándor játékvezető nyújtott.

„Igazi rangadót láthatott a közönség, örülök, hogy ennyien voltak. Az első félidőben a Ferencváros uralta a játékot, gólt is szerzett, de a második játékrész kiegyenlítettebb volt, megvoltak a lehetőségeink, igaz, szabadrúgással – ami gyönyörű volt –, de elvittünk egy pontot. Megérdemeltük ezt, nagy dicséretet érdemelnek a játékosaim. A Fradi kicsit elfáradt a második félidőben, ezért cseréltem támadóposzton. Selim Bouadlát combsérülés miatt kellett lecserélni, Kulcsár Tamást el sem tudtuk hozni” – mondta Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője, majd a sajtótájékoztatót elhagyva hozzátette, egy-két piros lapot hiányolt a játékvezetőtől.Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője, majd a sajtótájékoztatót elhagyva hozzátette, egy-két piros lapot hiányolt a játékvezetőtől.

„Gratulálok a fiúknak a harcias játékért, az elejétől irányították a meccset, helyzeteket alakítottak ki, és gólt is sikerült szerezniük. Az egyetlen hibánk az volt, hogy nem döntöttük el egy második találattal a mérkőzést – nyilatkozta Thomas Doll, az FTC vezetőedzője. – Kicsit mérges vagyok, mert a mutatott játéknak nem három, csak egy pont lett az eredménye. A második félidőben kicsúszott a bíró kezéből a találkozó, de ilyen a labdarúgás, a végén kaptunk egy gólt szabadrúgásból, ettől nem esünk össze. Hogy mit mondtam a játékvezetőnek? Gratuláltam neki a remek teljesítményéhez… Komolyra fordítva a szót, megkérdeztem, miért tördelte ennyiszer a játékot. Elmondtam neki, nem vagyok hozzászokva ehhez. Nem lenne problémám ezzel, ha mindkét oldalra ugyanúgy fújt volna. Hogy hibázott-e Dibusz Dénes? Ő a legjobb kapus a magyar mezőnyben, de ő is hibázhat néhanapján. El kell ismerni azt is, hogy gyönyörű gól volt.”

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
15 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
18 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
18 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17
Ezek is érdekelhetik