NB I: Minden szuper, csak ne kaptunk volna ki - Csertői

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.16. 18:45
A labdarúgó NBI 28. fordulójában 1–0-s győzelmet aratott Pakson a Ferencváros. Thomas Doll örült az idegenben megszerzett három pontnak, míg Csertői Aurél csak az eredménnyel nem volt kibékülve.

„Nehéz mérkőzés volt, de a lényeg, hogy behúztuk a három pontot. Az MTK kikapott, úgyhogy négy pont az előnyünk két fordulóval a vége előtt. Bízom benne, hogy ezt meg is tudjuk tartani” – mondta Böde Dániel, a Ferencváros csatára a Sport Tv kamerái előtt. Böde Dániel, a Ferencváros csatára a Sport Tv kamerái előtt.

„Minden szuper, csak ne kaptunk volna ki. Csak a helyzetkihasználás hibádzott, de emiatt sem tudok senkit hibáztatni. Ha a Ferencváros ellen így tudunk focizni, az mindent elmond, gratulálok a srácoknak, nagyon jól játszottak. Minden benne volt ebben a meccsben, sajnos ez most így alakult” – mondta Csertői Aurél, a Paks vezetőedzője.

„Az első félidőben túl sok labdát veszítettünk el, így nem találtuk meg a saját ritmusunkat és játékunkat. A fiatal Nagy Ádám remek formában van, stabilitást adott a csapatnak. A második gólt megint nem sikerült megszerezni, de a lényeg, hogy ezúttal idegenben is begyűjtöttük a három pontot” – értékelt Thomas Doll, az FTC trénere.

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
13 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
14 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 20:45

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik