Békéscsaba: a fradistának örülnének, kispesti és pécsi kiszemelt

2015.06.21. 08:23
Túlzás lenne állítani, hogy az NB I-es Békéscsaba sorra szerződteti a labdarúgókat, de azért az újonc egyre aktívabb a játékospiacon.
Kérdés, ki lehet a klub első nyári igazolása – aztán a második, a harmadik...


„Sok játékossal kapcsolatban állunk – mondta a Nemzeti Sportnak Zoran Szpisljak, a lila-fehérek vezetőedzője. – Az már eldőlt, hogy a próbajátékon szereplő szerb utánpótlás-válogatott, Alekszandar Djokovics nem szerződik hozzánk, sajnos nincs megfelelő állapotban, a montenegrói középpályást, Szlavko Damjanovicsot viszont visszavárjuk. Kapust mindenképpen szeretnénk magunkhoz csábítani, a román Florin Fildan jó benyomást tett eddig ránk, de nem titok, hogy a dunaújvárosi Nagy Gergely megszerzése is szóba került. Akad még egy légiós, a legutóbb a Honvédban szereplő szerb Bratiszlav Punosevac is velünk edz hétfőn, szerződtetésről persze még nincs szó."

Természetesen a csabaiak magyarok megszerzésén is dolgoznak.

„Rendkívül örülnék, ha a Ferencvárosból elhoznánk a csabai nevelésű csatárt, Ugrai Rolandot (az ő lehetséges érkezését már korábban is jelezte a szakember – a szerk.), nagy erősítést jelentene – támadókat amúgy is kell hoznunk, ezért is gondoltunk a legutóbb Pécsen futballozó Heffler Norbertre, ő a jobb és a bal szélen is bevethető. Jó lenne, ha minket választana a legutóbb Nyíregyházán futballozó Fodor Ferenc, aki a védelemben és a középpályán egyaránt csatasorba állítható. Sok a kérdőjel, szeretném, ha minél hamarabb kialakulna a keretünk" – fogalmazott Szpisljak.

Azt korábban a Nemzeti Sport Online jelezte elsőként, hogy Nyíregyházáról több játékos is érkezhet Békéscsabára. Jelen állás szerint Fodor Ferenc lehet az első, de neki is több kérője van, például Felcsútról, a Puskás Akadémiától is keresték már.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Szlavko Damjanovics (montenegrói, Szpartak Szubotica – Szerbia, próbajáték), Florin Fildan (román, szabadon igazolható), Fodor Ferenc (Nyíregyháza), Heffler Norbert (PMFC), Koller Krisztián (Nyíregyháza), Nagy Gergely (Dunaújváros), Bratiszlav Punosevac (szerb, Honvédszabadon igazolható), Szokol Zsolt (Nyíregyháza), Ugrai Roland (Ferencváros)
Távozók: Póser Dániel (Vasas, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Legfrissebb hírek

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
3 órája

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
22 órája

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
23 órája

Röplabda: kecskeméti és békéscsabai siker az U15-ös országos döntőkben

Utánpótlássport
Tegnap, 13:40

Hazai győzelemmel lett bajnok a Vasas, négyet kapott a BVSC-től a szintén feljutó Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 19:00

Győzelemmel váltott az NB II-ről az NB III-ra a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 17:52

Keane korábbi játékosaival tárgyalhat a Fradi, ha marad az edző – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 12:38

Az Újpest kifizeti az egymillió eurós kivásárlási árat a Szparinál berobbant támadóért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 14:23
Ezek is érdekelhetik