DVSC: a héten kialakul a keret, sok pluszmunkát nem végeznek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.15. 19:17
Mint arról beszámoltunk, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A hajdúságiak július másodikán Európa-liga-selejtezőt vívnak, ezért a játékosok nem kaphattak több nyári szünetet. A csapat vezetőedzője, Kondás Elemér a klub hivatalos honlapjának elmondta, a héten kialakul keret, mellyel nekivágnak az előttünk álló idénynek.

„Rövid volt a pihenő, ennyi idő alatt annyira nem épül le a szervezet, így sok pluszmunkát nem kell végezni. Két és fél hét múlva nemzetközi mérkőzést játszunk, arra kell törekednünk, hogy addigra a játékosok rendben legyenek. Minden évben elindulunk valamelyik nemzetközi kupában, tehát emiatt nyáron amúgy sem szokott hosszú lenni a pihenő, maximum két hét. Ezúttal másfél hét volt, de a labdarúgóknak ez a munkájuk, ezt el kell fogadni. Ennek az időszaknak elégnek kellett lennie, hogy feltöltődjenek a játékosok. Egyébként év közben, ha valakinél látjuk a fáradtságot, akkor az illető kap szabadnapot. Ezt figyeljük náluk, mert egy jó pihenés időnként többet ér, mintha egész héten csak edzenénk” – mondta Kondás Elemér a dvsc.hu-nak.Kondás Elemér a dvsc.hu-nak.

A szakember hozzátette, a héten kialakul a Debrecen kerete a következő idényre. Kondás szavaiból arra lehet következtetni, hogy a felkészülést a DVSC-vel kezdő játékosok közül Csató Martin, Szilvási Péter, Bozidar Radosevic, Balogh János, valamint a kölcsönből visszatérő Kovács Ádám. Króner Martin és Sigér Dávid sorsa is eldől néhány napon belül.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-TEVÁNÁL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Kovács Ádám (Soproni VSE, ?), Króner Martin (ZTE, ?), Sigér Dávid (Balmazújváros)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Csató Martin (szabadon igazolható, legutóbb Siófok), Könyves Norbert (Paks), Szilvási Péter (szabadon igazolható, legutóbb Greuther Fürt – Németország), Bozidar Radosevic (szabadon igazolható, legutóbb Balmazújváros), Balogh János (szabadon igazolható, legutóbb Nyíregyháza)
Távozók: Selim Bouadla (francia-algériai, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Franciaország, Portugália),Wittrédi Dávid (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
8 órája

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
2026.08.12. 19:50

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
2026.08.12. 16:57

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
2026.08.12. 10:37

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53