FTC: megállapodtak a csatárral – távozik, vissza is vonulhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.21. 16:57
null
Lauth (zöld-fehérben) egyéni edzéstervet kapott, majd úgy döntött, elfogadja a klub ajánlatát és távozik (Fotó: NS-archív)<br />
A Nemzeti Sport Online információi szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros megállapodott Benjamin Lauthtal, így a jövő hét folyamán közös megegyezéssel szerződést bontanak a felek.

A német támadó tavaly nyáron érkezett a Fradihoz, ám nem tudott állandó játéklehetőséghez jutni, 23 meccsen lépett pályára az NB I-ben, és hat gólig jutott. A szezon végén Thomas Doll elmondta, mindenképpen szeretne csatárt igazolni, és mivel Böde Dániel helye egyértelmű, sejteni lehetett, hogy Lauth létszámfelettivé válik.

Az FTC szerdán bejelentette, hogy szerződtette Stanislav Sestákot, ezzel pedig eldőlt, hogy a németre már nem tartanak igényt az Üllői úton, és a második csapathoz irányították. Lauth azonban nem akarta elfogadni a szerződésbontást, szíve szerint maradt volna a Magyar Kupa-győztesnél.

A klub egyéni edzéstervet írt elő neki a hétre, Lauth pedig ezt követően megváltoztatta a véleményét, és úgy döntött, elfogadja az ajánlatot. A szerződésbontásra a jövő héten kerülhet sor, és az is elképzelhető, hogy a német bejelenti, felhagy az aktív labdarúgással, visszavonul.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők: Leandro de Almeida (Omonia – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Cristian Ramírez (ecuadori, Fortuna Düsseldorf – Németország, kölcsön után végleg), Stanislav Sesták (szlovák, VfL Bochum – Németország, szabadon igazolhatóként), Haraszti Zsolt (Paks)

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Csilus Tamás (Lombard Pápa),Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Soroksár, ?) Simita Gergő (Soroksár, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Csiki Norbert (MTK), Kitl Miklós (KTE), Leandro Martínez (olasz-argentin, Haladás), Piotr Trochowski (német, szabadon igazolható, legutóbb Sevilla – Spanyolország)

Távozók: Philipp Bönig (német, szabadon igazolható), Bosnjak Predrag (szerb-magyar, nyíregyházi kölcsön után Haladás), Buzsáky Ákos (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: RAFC), Vladan Csukics (szerb, szabadon igazolható), Tomislav Havojic (horvát, szabadon igazolható), Stjepan Kukuruzovic (horvát, FC Vaduz – Liechtenstein*), Benjamin Lauth (német, szabadon igazolható), Nagy Dániel (Würzburger Kicker – Németország), Jack Tuijp (holland, helmondi kölcsön után FC Volendam – Hollandia)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – Németország)

Távozhatnak: Dibusz Dénes (érdeklődik iránta: Hertha – Németország), Hidvégi Sándor (Dunaújvárosi kölcsön után szabadon igazolható), Tarczy Pál (szabadon igazolható), Ugrai Roland (érdeklődik iránta: Békéscsaba, Paks)
* Az FC Vaduz liechtensteini csapat, de a svájci élvonalban szerepel.
Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
20 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02
Ezek is érdekelhetik