Gyász: elhunyt Komáromi Gábor, a DVSC vezérszurkolója

Vágólapra másolva!
2015.06.27. 15:30
null
Komáromi Gábor 35 évet élt (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva a hivatalos honlapján számolt be a szomorú hírről, mely szerint elhunyt Komáromi Gábor, a csapat vezérszurkolója, akit csütörtökön gázolt el egy gépkocsi Mikepércsen.

 

„Komáromi Gábor meghatározó alakja volt a DVSC futball- és kézilabdaéletének. A regisztráció bevezetése előtt minden meccsre elkísérte a Loki focicsapatát, a külföldi túrákon is rendre láthattuk őt, és szurkolásával, a szurkolás levezetésével nagyban hozzájárult a csapat sikereihez. Ismert volt debreceni lokálpatriotizmusáról és a DVSC iránti fanatizmusáról, nemcsak szűkebb pátriánkban, hanem országszerte is” – írja a dvsc.hu.

A 35 éves szurkolót csütörtökön gázolta el egy gépjármű Mikepércsen, aminek következtében súlyos koponyasérüléseket szenvedett, az egyik életveszélyes volt. Az orvosok küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni.

„A DVSC minden dolgozója osztozik a család és a szurkolók mély gyászában. Komcsi, köszönünk mindent, amit szeretett csapatodért tettél. Nyugodj békében!” – teszi hozzá a debreceni klubhonlap.

Legfrissebb hírek

A Győr 29 góllal megverte a Dunaújvárost a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
13 órája

Több szektort is be kell zárnia a DVSC-nek

Labdarúgó NB I
2026.01.13. 20:33

Reménykedők – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 23:58

Emblematikus edzőjét gyászolja a Bordeaux és a Marseille

Francia labdarúgás
2026.01.12. 13:07

Milánó-Cortina 2026: elhunyt egy biztonsági őr a nagy hidegben

Téli sportok
2026.01.11. 21:08

Felkészülés: a Paks és a DVSC is három gólt kapva szenvedett vereséget

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 18:34

A második félidőben remekelt és hazai pályán is legyőzte a Storhamart a DVSC a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.10. 21:33

Olasz ajánlatot is kapott a DVSC Szűcs Tamásért, de ő 2029-ig hosszabbított

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 18:29
Ezek is érdekelhetik