Honvéd: Ne szenvedjünk annyit, mint az előző szezonban - Rossi

2015.06.18. 20:26
Marco Rossi, a Bp. Honvéd vezetőedzője a Honvéd Tv-nek nyilatkozott – ebből idézünk a labdarúgó NB I rajtjára készülő kispesti labdarúgóklub honlapja alapján.

„Nem állítanám, hogy pihenéssel töltöttem az elmúlt két hetet, inkább játékosokat kerestem a Honvédnak. Egyértelműen olyanokra van szükségünk, akik emelni tudják a játékunk színvonalát” – mondta Marco Rossi a rövid bajnoki szünetről, hozzátéve, hogy már harmadszor hangol új szezonra a Honvéd edzőjeként, megszokta, hogy rövid a felkészülési idő – például tudja, hogy ennek megvan az az előnye, hogy a játékosoknak nincs idejük leereszteni.Marco Rossi a rövid bajnoki szünetről, hozzátéve, hogy már harmadszor hangol új szezonra a Honvéd edzőjeként, megszokta, hogy rövid a felkészülési idő – például tudja, hogy ennek megvan az az előnye, hogy a játékosoknak nincs idejük leereszteni.

A napokban az NSO Tv is forgatott a felkészülést megkezdő Honvéd edzésén, megszólalt mások mellett George F. Hemingway tulajdonos, aki az átigazolási tervekről is beszélt – katt ide!

„A felkészülés során megnézzük a fiatalokat is, vajon bírják-e az NB I színvonalát” – folytatta a tréner, előrevetítve, hogy a létszámcsökkentés miatt különleges és nehéz idény következik, nem könnyen jósolható meg, hová érhet oda a csapat. A célok?

„Ne szenvedjünk annyit, mint az előző szezonban. És ez mindenkire érvényes, aki a Honvédért dolgozik, aki a Honvédot szereti – fogalmazott Rossi. – Ez a klub a történelme miatt nem azt érdemli, ami az előző évben történt. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ez most másképp történjen. Minden mérkőzésen úgy megyünk ki a pályára, hogy győzni akarunk, és bár ez természetesen nem sikerülhet mindig, mindent megteszünk, hogy pariban legyünk ellenfeleinkkel, ahogyan az tavasszal jó néhányszor sikerült.”

Legfrissebb hírek

Itt a vége: 114 év után megszűnt a Brescia Calcio

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 13:35

Marco Rossi: Minden pilótának olyannak kellene lennie, mint Antonelli

F1
2026.07.25. 17:12

Marco Rossi: Spanyolország megérdemelten lett világbajnok!

Magyar válogatott
2026.07.23. 09:37

Közel az egyezség, az MTK-hoz igazolhat a Honvéd támadója – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 11:21

A 42 éves Tomás Tujvel hosszabbított a Honvéddal

Labdarúgó NB I
2026.06.19. 19:58

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
2026.06.09. 22:45

Marco Rossi: A szurkolók megérdemlik, hogy közelről lássák a játékosokat

Magyar válogatott
2026.06.08. 18:52