Nyíregyháza: Az MLSZ három törvényt megszegett – Révész

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.02. 12:39
Továbbra sem kapott írásbeli választ a méltányossági kérelmére a labdarúgó NB I-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus, a televízióból tudták meg a vezetők az elutasítás hírét. A klub megteszi a jogi lépéseket.

Mint ismert, a Nyíregyháza – négy másik klubbal együtt – nem kapott licencet a következő idényre Csak a Szpari járult ahhoz hozzá a kizárt csapatok közül, hogy nyilvánosságra kerüljön az MLSZ indoklása, amiért nem kapta meg a klub a licencet.

Az MLSZ indoklása
„A Szparinak 2015 márciusáig kellett volna rendeznie a Diego Balbinot felé fennálló tartozását, ám ennek csak 2015 májusában tett eleget – mondta Török Gábor. – Hogy gondolkodtunk-e a mérséklésen? Sajnáljuk a Nyíregyházát, mert tudjuk, hogy rendezettek a viszonyok a klub háza táján, de nincs olyan, hogy valaki »féllicencet« kap.”

A klub kérése mindössze annyi volt, hogy a teljes levelezés jelenjen meg, amely alapján a szurkolók is tájékozódhatnak. A klub kedden az összes iratot feltölti a honlapjára, így a szurkolók is elolvashatják az indokokat illetve az észrevételeket. Révész Bálint tulajdonos összefoglalta a lényeget.

„Nagyon csalódott vagyok, nemcsak a döntés, hanem annak módja miatt is – mondta Révész a nyiregyhazaspartacus.hu-nak. – Amikor az előző héten kijelentették, hogy nem kaptuk meg a licencet, már kedden este időpontot kértem Csányi Sándortól, az MLSZ elnökétől. Válaszra sem méltattak. Több mint harminc éve dolgozom Magyarországon, több ezer családnak adtam, adok munkát, itt adózok, az itteni sportot, a magyar labdarúgást támogatom.”

„Nincs köztartozása a klubnak, mindenkit időben kifizettem, kifizetek. Talán egy időpontot megérdemeltem volna… Ami a konkrét Balbinot-ügyet illeti, a légiós az előző tulajdonossal zsebszerződést kötött. Ezt a FIFA és a Sporttörvény is tiltja, ezért a követelése is erősen vitatható. Ennek ellenére mi abban állapodtunk meg vele, hogy 2015. május nyolcig rendezzük a tartozást, erről dokumentumunk is van, melyet aláírt.”

„Május hetedikén ki is fizettük neki az összeget, az erről szóló igazolást a szövetségnek megküldtük. Ennek ellenére nem kaptunk licencet. Mivel az MLSZ a döntésével három törvényt és hét, az MLSZ által hozott szabályt is megsértett, jogi útra tereljük a dolgot. A szövetség például a FIFA munkáltatói jogát a Magyar Munka Törvénykönyve elé helyezte (a Balbinot ügyben nincs magyar jogerős döntés), de az is érdekes, hogy a tizenhat NB I-es csapat a tizenhat csapatos NB I mellett szavazott az ülésén, mégis tizenkét együttesre csökkentik a létszámot, szintén szabálytalanul.”

„Sajnos számunkra most más nem maradt, mint készülni az NB III-ra, Mátyus János már egyeztet a jelenlegi keret tagjaival, kik azok, akikre számíthat. Amikor én elvállaltam a Szpari vezetését, akkor az a cél vezérelt, hogy örömet szerezzek a nyíregyházi szurkolóknak, a tehetséges fiatal gyerekeknek pedig jövőképet mutassak a Spartacusnál. Ezért nem adom fel, visszakerülünk megérdemelt helyünkre, az NB I-be.”

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
9 órája

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

Temesvári Attila: Bódog Tamással a kispadon két-három ponttal többet szereztünk volna

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 14:22

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57