Paks: szóban megegyeztek a felcsúti középpályással is

2015.06.24. 17:37
Haraszti Zsolt, a labdarúgó NB I-ben szereplő Paks ügyvezetője a Nemzeti Sport Online érdeklődésére elmondta, szóban megegyezett Szakály Dénessel, a Puskás Akadémia középpályásával.

Mint beszámoltunk róla, a paksiak első nyári igazolása a Pécsi MFC-től távozó Fröhlich Roland lett, aki hároméves szerződést kötött a Tolna megyei klubbal. Haraszti Zsolt ügyvezetőnél a további erősítésekről érdeklődtünk.a paksiak első nyári igazolása a Pécsi MFC-től távozó Fröhlich Roland lett, aki hároméves szerződést kötött a Tolna megyei klubbal. Haraszti Zsolt ügyvezetőnél a további erősítésekről érdeklődtünk.

„Fröhlich Rolanndal megegyeztünk, ő három évre aláírt, de már szóban megállapodtunk Szakály Dénessel is. Az ő átigazolásával kapcsolatban már csak a papírmunka van hátra – mondta Haraszti Zsolt az NSO-nak. – A tesztelésre érkezők közül Karacs Péter már nem készül velünk, az U20-as vb-n is szereplő Székely György szerződtetését javasolta a szakmai stáb, míg Pintér Norbert továbbra is a csapattal edz.”

Szakály Dénes szerződése lejárt Felcsúton, így ingyen érkezik a Pakshoz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL

Érkezők: Fröhlich Roland (PMFC), Szakály Dénes (PAFC)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Csoknyai Balázs (Bölcske, ?), Nagy István (Szolnok, ?), Pintér Norbert (Balmazújváros, ?), Tóth Dániel (Szolnok, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Koltai Tamás (Győri ETO), Papp Kristóf (Gyirmót FC Győr), Székely György (Újbuda), Ugrai Roland (FTC)
Távozók: Haraszti Zsolt (FTC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Szemerédi Norbert (Bp. Honvéd, ?)
Távozhatnak: Csernyánszki Norbert (visszavonul?), Kiss Tamás (visszavonul?), Könyves Norbert (érdeklődik iránta: DVSC, DVTK, Haladás, MTK, Vasas)
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL

Érkezők: Marko Dinjar (horvát, Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Fodor Ferenc (Nyíregyháza), Branko Pauljevics (szerb, Pécsi MFC, szabadon igazolhatóként), Pekár László (Nyíregyháza), Pogacsics Krisztián (Győri ETO, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Horváth Tamás (Videoton)

Kölcsönből visszatérők: Barcsay Márk (Videoton, ?), Gajdos Zsolt (Csákvár, ?), Károly Bálint (ZTE, ?), Molnár Tibor (Csákvár, ?), Tóth László (Balmazújváros, ?), Vachtler Csaba (Balmazújváros, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:Márkvárt Dávid (PMFC), Rudolf Gergely (Győri ETO), Sándor György (Videoton, szabadon igazolható), Vida Máté (Vasas)

Távozók: Szakály Dénes (Paks), Szélesi Zoltán (szabadon igazolható)

Kölcsönbe távozók: Braniszlav Danilovics (szerb, Videoton)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Harsányi Zoltán (Mezőkövesd, ?), Hudák Martin (Videoton), Kleinheisler László (Videoton), Tar Zsolt (Videoton, ?), Tóth Balázs (Videoton, ?), Zsótér Donát (Videoton, ?)

Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
2 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
3 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

Magyar Zsolt a több játéklehetőség reményében írt alá a Csíkszeredához

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 07:01

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56
Ezek is érdekelhetik