Puskás Akadémia: „A csapat erősebb lesz, az biztos”

2015.06.28. 17:37
A Puskás Akadémián nevelkedő Zima Ádám az első keret tagjaival együtt készül az idényre a felcsútiak ausztriai edzőtáborában. A fiatal kapus szerint az előző bajnoki szezonban 10. helyen záró együttes erősebb lesz, mint volt, saját háza tájáról pedig elárulta: idősebb poszttársai nagyon segítőkészek, amit kellemes csalódásként él meg.

„Örülök neki, hogy ismét az NB I-es csapattal csinálhatom végig a felkészülést. Az új kapusedzőnk, Sandro Tomic élvezetes és változatos tréningeket tart nekünk, úgy érzem, hogy sokat fejlődhetek a kezei között. Megmondom őszintén, mind a két kapustársamban pozitívan csalódtam. Annak ellenére, hogy komoly rutinjuk van, nagyon segítőkészek és támogatóak velem, sok mindent el tudok lesni tőlük. Rendkívül ütőképes csapat állt össze az új szezonra. Nem tudom, hogyan erősített a többi csapat és hogy sikerült nekik a nyári felkészülés, de a Puskás Akadémia FC erősebb lett, az biztos. Az új játékosok jól beilleszkedtek; itt jegyzem meg, Pekár Laci hatalmasat lő jobbal és ballal is, de a többiek sem panaszkodhatnak. Szombat délelőtt játékos edzésünk volt. Lábtengóztunk és kis pályán fociztunk egymás ellen. Ebéd után kicsit kondiztunk, wellnessben voltunk, aludtunk, pihentünk. Érzem magamon, hogy kezdek hozzászokni a komolyabb terheléshez, egyre jobban bírom a kemény munkát” – nyilatkozott a puskasakademia.hu-nak Zima Ádám.puskasakademia.hu-nak Zima Ádám.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL

Érkezők: Marko Dinjar (horvát, Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Fodor Ferenc (Nyíregyháza), Ivan Herceg (horvát, Maccabi Petah Tikva – Izrael), Branko Pauljevics (szerb, Pécsi MFC, szabadon igazolhatóként), Pekár László (Nyíregyháza), Pogacsics Krisztián (Győri ETO, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Horváth Tamás (Videoton)

Kölcsönből visszatérők: Barcsay Márk (Videoton, ?), Gajdos Zsolt (Csákvár), Károly Bálint (ZTE, ?), Molnár Tibor (Csákvár, ?), Tóth László (Balmazújváros, ?), Vachtler Csaba (Balmazújváros, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:Márkvárt Dávid (PMFC), Rudolf Gergely (Győri ETO), Sándor György (Videoton, szabadon igazolható), Vida Máté (Vasas)

Távozók: Gajdos Zsolt (Szolnok), Fábio (brazil, Békéscsaba), Szakály Dénes (Paks), Szélesi Zoltán (szabadon igazolható)

Kölcsönbe távozók: Braniszlav Danilovics (szerb, Videoton)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Harsányi Zoltán (Mezőkövesd, ?), Hudák Martin (Videoton), Kleinheisler László (Videoton), Tar Zsolt (Videoton, ?), Tóth Balázs (Videoton, ?), Zsótér Donát (Videoton, ?)

Távozhatnak:
A PUSKÁS AKADÉMIA FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: június 8.
Edzőtábor: Ausztria, június 17-től
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 21., Bad Radkersburg: Puskás Akadémia–Koper (szlovén) 1–0 (Tischler)
Június 24., Stojnci (Szlovénia): Puskás Akadémia–Skendija (macedón) 1–1 (Tischler)
Június 29., 18.30, Ausztria: Puskás Akadémia–Vardar Szkopje (macedón)
Július 2., 18.00: Puskás Akadémia–ZTE

 

 

Legfrissebb hírek

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
10 órája

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
23 órája

NB I: Szlovéniában folytatja az Újpest grúz védője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:48

Kikapott az ETO, DAC–Csíkszereda döntő lesz a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:42

Győzelemmel vette vissza régi nevét a Honvéd a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 19:38

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12

Felkészülés: Jurek Gábor mesternégyesével az MTK legyőzte a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 21:50

Magyar Zsolt a több játéklehetőség reményében írt alá a Csíkszeredához

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 07:01
Ezek is érdekelhetik