DVSC: Coulibalynak francia ajánlatai is vannak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.14. 10:36
Mint megírtuk, Adamo Coulibaly visszatérhet a DVSC NB I-es labdarúgócsapatához. A játékos szűkszavúan elismerte, hogy van esély a közös folytatásra, de francia ajánlatai is vannak. 

A francia csatár a hétvégén a helyszínen nézte végig a Loki Nagybánya elleni (3–1) felkészülési mérkőzését, hogy aztán azon melegében tárgyalóasztalhoz üljön a DVSC vezetőivel. Hogy a négy fal között mi hangzott el, az természetesen nem publikus, ám egyvalami biztos, a Loki elöljárói és a csatár is szívesen folytatná a régebbi közös kalandot. A szándék tehát egyik félből sem hiányzik, sőt…

Adamo Coulibalyt hétfő délután franciaországi telefonszámán értük utol, a hangzavarból s a körülötte hallható, hangos francia beszélgetésből úgy tűnt, a csatár a tárgyalásokat követően hazautazott, hogy aztán alighanem napokon, órákon belül meghozza a döntését. Vajon van-e min gondolkodnia a támadónak?

„Ne haragudjanak, nem mondhatok semmit – felelte a vonal túlsó végén a beszélgetésre mindig nyitott Adamo Coulibaly. – Nem szeretnék semminek elébe szaladni, majd meglátjuk, mit hoz a jövő számomra. Maradjunk annyiban, van rá esély, hogy visszatérjek Debrecenbe."

A francia támadó kétszeres NB I-es gólkirálynak vallhatja magát, a 2011–2012-es szezonban 20, egy idénnyel később 18 találattal zárt az élen a DVSC játékosaként.

A Loki örömmel látná újra egykori csatárát, a folytatásra ő is hajlik, az egyedüli bökkenő, ami befolyásolhatja a megegyezést, hogy a labdarúgónak van további két ajánlata. A harmincnegyedik életévét augusztusban betöltő Adamo Coulibalyt két francia egyesület is vinné, de sokat számíthat, hogy a gólerős futballista szeretett Debrecenben élni, s ha az ajánlatok súlya közel azonos lesz, minden bizonnyal a Loki által elé tett papírt írja alá.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-TEVÁNÁL

Érkezők: Balogh János (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Geoffrey Castillion (holland, Universitatea Cluj – Románia), Horváth Zsolt (MTK, szabadon igazolhatóként), Bozidar Radosevic (horvát, Balmazújváros, szabadon igazolhatóként), Szilvási Péter (Greuther Fürth – Németország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérők:Kertész Tamás (DVSC, ?), Kovács Ádám (Soproni VSE), Sigér Dávid (Balmazújváros), Szécsi Gergő (Kisvárda)

Az utánpótlásból felkerültek: –

Kiszemeltek:Adamo Coulibaly (francia, Lens – Franciaország, szabadon igazolható)
Távozók: Selim Bouadla (francia-algériai, Académica Coimbra – Portugália, szabadon igazolhatóként), Króner Martin (ZTE, kölcsön után végleg), Wittrédi Dávid (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak: –

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33